A GVH még idén májusban indított eljárást a szlovák Direct Best Sellers s. r. o., valamint a D-BS Magyarország Kereskedelmi Kft. ellen, mert azt gyanította, hogy a két társaság megtévesztő módon reklámozza Absolute, Equiba, Herbachrom, Lipotrex, Redox, Removyl, Zactrival és Figur Bella kúra nevű fogyasztószereit, valamint Spirula nevű potencianövelőjét.
A fogyasztószerek esetében a két vállalkozás egyebek között azt állította: "naponta egy beszedett kapszulának köszönhetően hetente 5-7 kilót fogyhat", "forradalmian új fogyókúrás szer, amelyet az orvos ajánlott". A Spirula kapszulát többek között pedig "A Spirulának köszönhetően Önből mindössze 10 napon belül olasz szerető válik" szlogennel ajánlották a fogyasztóknak.
A vizsgálatba a GVH bevonta az Országos Gyógyszerészeti Intézetet (OGYI), valamint az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézetet (OÉTI) is. Előbbi szerint a két társaság állításai túlmutatnak azokon a kedvező élettani hatásokon, amelyek egy étrend-kiegészítő kategóriába tartozó terméktől elvárhatóak, ráadásul a Spirulát úgy állítják be, mintha potencianövelő szer lenne, így a gyógyszerek kategóriájába tartozna. Az OÉTI állásfoglalása kiemeli, hogy tilos az olyan tartalmú állítások alkalmazása, amelyek a súlycsökkenés ütemére vagy mértékére utalnak, vagy amelyek egyes orvosok vagy egészségügyi szakemberek ajánlásaira hivatkoznak.
Mindezek alapján a GVH a maximális büntetést szabta ki a két vállalkozásra. A D-BS Kft. 31 millió, a Direct Best Sellers pedig 7 millió forint bírság megfizetésére köteles. Ezen túl a hatóság az érintett cégeket eltiltotta a jogsértő magatartástól és kötelezte helyreigazító hirdetmények közzétételére is az összes olyan fórumon, ahol a megtévesztő hirdetések megjelentek.
A hivatal ez év áprilisában eljárást indított egy másik különféle étrendkiegészítőket és kozmetikai szereket forgalmazó társaság, a Biovit Pharma Kft.-vel szemben is. A vállalkozás ERDIC nevű gabonaalapú kiegészítőjét a női mell növelésére, feszesítésére ajánlotta. Az OGYI szerint a reklámokban szereplő hatások csak gyógyszerként forgalomba hozott készítményektől lennének elvárhatóak.
Mivel az ERDIC hirdetései is kiszolgáltatott sérülékeny fogyasztói kört érintettek, a versenyhatóság a vállalkozást 16 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte. Enyhítő körülményként került figyelembe vételre, hogy a vállalkozás a GVH vizsgálatának megindulását követően változtatott reklámozási gyakorlatán.