3p

A sikeres prezentálás fele-fele arányban rátermettség, illetve technikai tudás kérdése. Bár a szuggesztív előadás képességét nagyon nehezen és hosszadalmasan lehet fejleszteni, a gyakorlati fogások könnyen elsajátíthatók - derül ki az Atlantis Child és az mfor.hu közös sorozatából.

Legyen szenvedélyes a prezentáló! Táblázat!

"És mit szólnak a többiek?"

Azt szokták mondani, egy jó ötlet is elbukik a rossz kiállással. Czakó Károly szerint az első három perc után, amikor fel kell kelteni a hallgatóság érdeklődését, 80 százalékban az előadásmód a döntő. "Első perctől kell érezni a közönséget, reagálni rá. Ha unalomba fullad a prezentáció, onnan nagyon nehéz fordítani a helyzeten" - mondta a tréner. Amennyiben ellenséges visszajelzések érkeznek a csoporttól, a program elején, amikor a beszélő még viszonylag ismeretlen a tömeg előtt semmiképpen sem tanácsos nyíltan konfrontálódni. "Mit szólnak a többiek? És Te?" - például így is lehet oldani ilyenkor a feszültséget.

A Figyelőben megjelent cikkben olvasható: Gyurcsány Ferenc péládul, ha előadás közben inni szeretne, megkérdezi, ki szomjas még, és amennyiben valaki a közeléből jelentkezik, átad egy üveg vizet neki. Orbán Viktor pedig nyugodt testtartással, az erőteljes arcjáték mellőzésével, a gesztikuláció szinte teljes elhagyásával kíván hódítani. A tréningcég szakértője úgy véli, témától és hallgatóságtól függően kell megválasztani az előadói stílust. "A szenvedélyesség mindenképpen pozitívan hat, de például a személyes vallomás tétele míg egy főiskolán tetszést válthat ki, mérnöki-szakmai körökben visszatetszést kelthet." "Hat rám és megmarad emlékezetemben a mondanivalója" - így összegezte a jó előadó ismérveit Czakó.

Humorral is bevágódhat az előadó

A prezentáció során úgy kell tartalmat átadnunk, hogy közben a hallgatóság érdeklődését folyamatosan fenntartjuk. Kerüljük a sok szöveg használatát, a bonyolult képleteket, első látásra befogadhatatlan adatsorokat a diákon, ellenben jól tesszük, ha könnyen emészthető grafikonokkal, képekkel, animációkkal tarkítjuk az anyagot, így vélekedett lapunknak Szabó Péter, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt. Private Banking igazgatója.

"Bátran nyúlhatunk a könnyed verbális, illetve képi humor eszközéhez is, ami ügyesen alkalmazva feloldja a közönség esetleges idegenkedését a témával, illetve az előadóval kapcsolatban" - tette hozzá.

Fontos a szemkontaktus

Az üzleti célú előadás merőben különbözik minden egyéb kommunikációtól, ugyanakkor fontos elemeket vesz, vagy vehet át más területekről - mutatott rá Mester Sándor, az [origo] értékesítési igazgatója. Általában az a célja a hallgatóság elé álló üzletembernek, hogy viszonylag rövid idő alatt meggyőzze őket az általa képviselt vállalat, termék vagy szolgáltatás nagyszerűségéről. Alig fél vagy egy óra alatt kell a kívánt hatást elérni, ezért a bemutató szinte minden elemének tökéletesen működnie kell.

"Az előadók nagy többsége nem karizmatikus egyéniség, ami azt jelenti, hogy nekik rengeteg gyakorlásba kerül elérni azt, amit az egyéniségeknek nem okoz nehézséget. Úgy tapasztalom, hogy hazánkban a szemkontaktus fenntartása, a helyes testbeszéd és az artikulált, helyes beszéd képessége azok a részletek, amelyeket illetően bőven van fejlődni valónk" - hangsúlyozta Mester Sándor.

Az Atlantis Childdal közös tréningsorozatunkat hamarosan folytatjuk.

Czakó Károly, Nagy Vajda Zsuzsa

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
A gürizőket nem csak a pénz motiválja
Munkahelyi stresszoldás: a pszichológustól a bridzsezésig
Projektmunka: mankó a nagy átalakulásokhoz

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!