A társaság az első években elsősorban nagyjavításokat vállalt, az elmúlt esztendőkben azonban éves és forgalmi karbantartásokra is kibővítette tevékenységét, és a jövőben is ilyen irányba szeretne terjeszkedni. A megrendelések fele a Lufthansától, másik fele egyéb légitársaságoktól, így - többek között - az Austrian Airlinestól, a BMI-től és az Easyjettől érkezik, a Wizz Air pedig az összes javítási és karbantartási munkát a Lufthansa Technikre bízza.
A fapados légitársaság hivatalosan pénteken átadott A320-asa volt egyébként a századik repülőgép, amely nagyjavításon esett át a karbantartó bázis 2001-es indulása óta. A vállalat eddig 42 Airbus A320-as és 58 Boeing 737-es nagyjavítását végezte el, a jövőben pedig az új generációs 737-esek karbantartását is vállalná.
A Lufthansa Technik - amely a csaknem 12 ezer négyzetméteres területen fekvő hangárokat a magyar államtól bérli - eddig összesen 20 millió eurót (5 milliárd forintot) fektetett a budapesti bázisba. Fennállása óta összesen 120 millió euró (30 milliárd forint) bevételre tett szert, ezen belül 2006-ban 30 millió euróra rúgott a forgalma. A vezetők elmondása szerint a vállalat eddig minden évben nyereséges volt.
A 15 százalékban a Malév Zrt., 85 százalékban a Lufthansa birtokában lévő társaság egy repülőgép átlagosan kétmillió euróba kerülő nagyjavítását jelenleg 20-30 munkanap (mintegy 15-20 ezer munkaóra alatt) végzi el. A hatékonyság javulását jelzi, hogy induláskor ez még mintegy nyolcvan napot vett igénybe, emelte ki Marek Wernicke.
W. B.Menedzsment Fórum