3p

Egyes szakmákban hátrányt jelenthet, ha az állásra jelentkező személy nő – ráadásul még szép is, állapítja meg egy közelmúltban publikált tanulmány. A jóvágású férfiaknak viszont nincs mitől félniük: ők minden foglalkozásnál nagyobb eséllyel indulnak harcba egy posztért, mint kevésbé előnyös külsejű kollégáik. A szépek általában mindkét nem esetében jobban keresnek és könnyebben jutnak előre a ranglétrán is.

A közhiedelemmel ellentétben nem minden szakmában érvényesülnek könnyebben az attraktív hölgyek álláskereséskor - sőt, egyes esetekben hátránynak számít vonzó külsejük, írja a Spiegel amerikai kutatók közelmúltban nyilvánosságra hozott tanulmányára hivatkozva.

Amit jobb, ha elkerülnek a szép nők

A csinos nők elsősorban azon foglalkozások állásinterjúin számolhatnak nehézségekkel, amelyeket tradicionálisan a férfiak uralnak. Ide tartoznak például a pénzügyi, kutatás- vagy építésvezetői, valamint a mérnöki állások - az ezekre kiírt pályázatot szinte egyetlen esetben sem nyerték meg a mások által jó kinézetűnek ítélt hölgyek a kutatók által elvégzett kísérlet során.        

Ezen állásoknál a szép nőket masszívan diszkriminálják, összegezte a felmérés tapasztalatait Stefanie Johnson, a denveri egyetem professzora. Szerinte ennek oka azon előítélet továbbélése, miszerint egyes szakmákra a nők nem alkalmasak.   

A csinos férfiak mindent visznek


Érdekesség, hogy a jóképűnek tartott férfiakra mindez nem igaz - ők ugyanis minden foglalkozás esetében nagyobb eséllyel indulnak harcba egy posztért, mint csúnyácskább kollégáik. 

Az eredetileg a Journal of Social Psychology című szaklapban közölt kutatás során 26 különböző hivatásnál vizsgálták a vonzóság szerepét, a bolti eladótól kezdve az éjjeliőrön át a pénzügyi vezetői posztig. A tesztbe bevont hatvan személynek összesen kétszáz állítólagos pályázóról kellett döntenie fényképe alapján, amihez plusz információként megkapták önéletrajzát is. Utóbbi azonban nem változtatott a fotó alapján kialakult véleményükön, azaz kizárólag a külső alapján hozták meg döntésüket.

Jobb külső, magasabb fizetés

A kutatás eredménye azonban csak árnyalja azt a képet, miszerint a szépnek tartott nők vagy férfiak általában könnyebben találnak munkát, ráadásul még jobban is keresnek kevésbé vonzó versenytársaikhoz képest.

A Labor Economics Journal című szaklapban néhány évvel ezelőtt közölt kutatás például megállapította, hogy a csinos nők és férfiak átlagban tizenöt százalékkal többet keresnek. Ráadásul az előléptetéseknél is előnyben vannak, így könnyebben jutnak előrébb a vállalati ranglétrán.

Hasonló eredményre jutott a National Bureau of Economic Research korábbi vizsgálata is. Eszerint az elhízott munkavállalók nehezebben találnak munkát, és gyakran fizetésük is elmarad a normál testalkatú emberekétől. A különbség 1998 és 2005 között jelentősen nőtt, a korábbi egy dollárról 3,4 dollárra.

Az azóta egy másik egyetemmel összeolvadt London Guildhall University tanulmánya szintén 15 százalékra tette a fizetéskülönbséget a rondák és a kellemes kinézetűek között, a Federal Reserve Bank of St. Louis elemzői pedig öt százalékos pluszt hoztak ki  a magas, sármos munkavállalók javára.

Arra egyik kutatás sem tért ki, vajon használnak-e a szépek "meg nem engedett eszközöket" esélyeik növelésére, illetve remélnek-e a döntéshozók részükről bármilyen ellenszolgáltatást...

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!