3p

Az Auchan Magyarország Kft. 6 százalékkal növelte forgalmát 2008-ban az előző évhez képest, és a válság ellenére a vásárlóik száma is emelkedett - mondta Jean-Paul Filliat, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

A francia érdekeltségű hipermarketlánc magyarországi cége 11 áruházában 244 milliárd forint forgalmat realizált 2008-ban, miközben a vásárlók száma is nőtt: 2008-ban 32 milliónál is több pénztárblokkot adtak ki, amely 1,6 százalékos növekedést jelent 2007-hez képest. Az Auchan Magyarország előzőleg is 6 százalékos forgalombővüléssel számolt 2008-ra, szemben a 2007-es 5,6 százalékkal.

A vezérigazgató kiemelte: az eladott termékek száma is nőtt tavaly, és megközelítette a 780 milliót, ami azt mutatja, hogy a kiskereskedelmi forgalom folyamatos szűkülése ellenére is jól tartja pozícióit az Auchan.

A válság a fogyasztói szokásokban is változásokat idézett elő, így például a vásárlók inkább a kisebb kiszerelésű, és akciós termékeket keresik, valamint egyszerre kevesebbet vásárolnak - magyarázta a vezérigazgató. Hozzátette: az élelmiszerek területén ennek ellenére is könnyebb hozni az eredményeket, azonban a non-food szektort jobban érinti a válság, mivel az emberek elhalasztják a nagy értékű vásárlásokat.

A vezérigazgató arról is beszélt, hogy várhatóan szeptembertől az Auchan is saját márkás termékekkel jelentkezik a magyar piacon, nem tervezik azonban kisebb, városi szupermarketek megnyitását.

Az élelmiszer etikai kódexszel kapcsolatban elmondta: a "józan ész szerint" kell kezelni a jelenleg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alatt álló kódexet, azonban minden olyan pontot, amely a termelők, a kereskedők és a vásárlók jó kapcsolatát szolgálja, életbe kell léptetni július elsejével.

A termelői, feldolgozói és kereskedői szakmai, valamint az érdekképviseleti szervezetek megbízottai április 9-én írták alá az élelmiszer etikai kódexet a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban (FVM).  kódex aláírásával július 1-jétől a magyar áru részesedése 80 százalékra emelkedik a nagy áruházláncok üzleteinek polcain a jelenlegi mintegy 75 százalékról.

Az Auchan csoport is stabil eredményeket ért el 2008-ban: a nettó forgalom 39,5 milliárd euró volt, ami 7,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az Auchan 2008-ban 60 új hipermarketet nyitott, és év végén 12 országban összesen 468 egységet üzemeltetett csaknem 180 ezer munkatárssal - mondta Jean-Paul Filliat. Az Auchan csoport 1996 óta van jelen Magyarországon, 2008-ban 11 hipermarketet üzemeltetett, 2009-ben nyitotta meg kapuit a maglódi áruház.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!