Szintén a (Magyarországon kritikus mértékű) korhatár előtti nyugdíjba vonulás visszaszorítását célozza meg az a változtatás, amely szerint 2009-től mégsem csökken 59 évre az előre hozott nyugdíjazási lehetőség, hanem marad a mostani 60 év. A nőknél 2012-ben emelkedik erre a szintre. A lépés hatására több tízezerrel több ember marad majd a munkaerőpiacon, ami 2009-ben 15 milliárd, 2012-után viszont már évi 60 milliárd forint könnyebbséget jelent az állami nyugdíjkasszának.
Változnak az induló nyugdíj megállapításának a szabályai is. A mostani részleges valorizálást felváltja a teljes, amely szerint a nyugdíjazás előtti utolsó három év keresetét is felszorozzák a megállapításhoz. Az alapvetően hosszú szolgálati idővel rendelkezők számára kedvező változás az átlagos induló nyugdíj színvonalát 2,2 százalékkal emeli. Az intézkedések összességében viszont egyértelműen rontják a korai nyugdíjazást választók járadékát: 2010-től akár 8,4 százalékos is lehet a csökkenés.
Alaposan átszabja a kormány a rokkantnyugdíjazás intézményét is. Ezentúl a megmaradt munkaképességet vizsgálja majd az állam, és ehhez új orvosszakértői minősítési rendszert vezetnek be - áll a Világgazdaság beszámolójában.