Charlie Barnhart, a kaliforniai Alameda technológiai elemző cég főtanácsadója szerint ez az átalakulás nem újdonság. Az "alacsony költségű" országok fejlődésével hasonló folyamat zajlott le korábban Mexikóban, Szingapúrban vagy Thaiföldön. Becslése szerint 2-3 éven belül lelassul a Kelet-Európába irányuló nyugati tőkekihelyezés.
Az Alameda szerint az amerikai cégek számára akkor válik érdektelenné egy ország, ha a bérek elérik az amerikai színvonal 70-75 százalékát, illetve a helyi nyersanyagok ára legalább 8-10 százalékkal olcsóbb a nyugatinál.
Az újság példaként említi, hogy egy Magyarországon jelenlevő amerikai cég névtelenséget kérő vezetője elmondta: Lengyelország, Magyarország és Románia helyett már inkább az olcsóbb Oroszországban és Ukrajnában nyitnak üzemeket.
A McKinsey tanácsadó cég azonban úgy látja, hogy a nyugati vállalatok tömeges kivonulása Kelet-Európából nincs küszöbön. Előrejelzésük szerint a térségbe irányuló nyugati kihelyezések (outsourcing) 2008-ig megháromszorozódnak, 130 ezer további munkahelyet teremtve. A McKinsey szerint a régiót vonzóvá teszi az indiai szintű alacsony bérszint, a képzett, több nyelven beszélő munkaerő, a viszonylagos politikai és gazdasági stabilitás, valamint a Nyugat-Európához való kulturális közelség. A cégek azonban a nagyvárosok helyett ma már inkább az olcsóbb, közepes vagy kis méretű városokra koncentrálnak, ahol gyakran nagy egyetemek vannak és magasan képzett munkaerő található.