Az ÁVK általános jogutódja lesz a jövő évtől megszűnő ÁPV Rt.-nek, a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak (KVI) és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek (NFSZ). Az átmeneti, féléves időszakban a tanács az előbbi három szervezeten keresztül végzi az állami vagyonnal kapcsolatos feladatokat.
Az erről szóló törvényjavaslat a lap információja szerint a jövő héten kerülhet a parlament elé. Úgy tudják, képviselői önálló indítvány formájában tárgyalja az Országgyűlés, amelynek legkésőbb június 18-án el kell fogadnia, hogy az új vagyontörvény július 1-jével hatályba is léphessen.
A VGT három tagját az állami vagyonért, a gazdaság- és az agrárpolitikáért felelős miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki. További két tagjára a parlamenti frakciók tehetnek javaslatot: egy tagját az ellenzéki, egy tagját pedig a kormánypártok közösen jelölik. A testület hatáskörébe tartozik minden, 250 millió forintot meghaladó értékű vagyoni döntés. Emellett létrejönne a tanács és az ÁVK Zrt. működését ellenőrző bizottság, amely 9-11 tagból állna. Elnökére az ÁSZ elnöke tesz javaslatot, és a miniszterelnök nevezi ki, tagjai az országgyűlési képviselőcsoportok jelöltjeiből verbuválódnának.
A tanács állami vagyonnal kapcsolatos döntéseit előkészítő és végrehajtó ÁVK Zrt. egyszemélyes részvénytársaság formájában működik majd. A vagyon hasznosítására csak olyan szerződést köthet, amely az állam számára a lehető legkedvezőbb bevételt, megtakarítást eredményezi Az előterjesztés fontos eleme, hogy a központi költségvetési szerveknek a jövőben a működésükhöz szükséges állami vagyon összetételéről és mértékéről szerződést kell kötniük az ÁVK Zrt.-vel - áll a Világgazdaság cikkében.