Ezzel lezárult az egy éve kezdett, több mint 800 millió forintos beruházássorozat, ennek révén az uniós csatlakozáskor még csak két márkával kereskedő csoport 14-re bővítette autómárkái számát.
A vállalat a 2005-ös 1300 után tavaly 2300 új autót értékesített, és közel négymilliárd forinttal növelte árbevételét. Az eladásbővüléshez persze a különböző közbeszerzési pályázatok is hozzájárultak. Így például decemberben több mint 350 Nissan terepjáróra írt alá szállítási keretszerződést a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó Központi Szolgáltatási Főigazgatósággal (KSZF), valamint szállítási szerződést a Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egységgel (KPSZE) a cég, legutóbb pedig február végén adtak át a rendőrségnek 39 gépkocsit.
A társaság vezetője azonban borúsan megjegyzi: noha egy hónapja lejárt a fizetési határidő, a flottáért járó 284 millió forintot a cég sürgetésére csak június elejére ígérte a megrendelő. Ez évre az autókereskedők legfeljebb 160-170 ezer gépkocsi eladásával számolnak a tavalyi 188 ezer után; harmadik éve szűkül a piac.
Ha visszaesik a vásárlóerő, élesedik a verseny, ezért azoknak a márkakereskedőknek van nagyobb esélyük arra, hogy ne gyengüljön a piaci pozíciójuk, amelyeknek megfelelő jármű- és alkatrészkészletük, valamint szolgáltatási hátterük van - foglalja össze a Világgazdaságnak Ormos István, a társaság vezérigazgatója.