Horváth László, a Zalabaromfi szakszervezeti vezetője elmondta: csütörtökön még a raktáron lévő áru csomagolását elvégezték, de miután napok óta nem vesz át baromfit a feldolgozó, így nincs munkájuk az embereknek. Egyelőre egyhetes kényszerszabadságra küldték a vágóhídon dolgozókat.
A Zalabaromfi vezetőségétől pénteken az MTI azt az információt kapta: a bank továbbra sem közölte a céggel, hogy miért zárolták számláikat. Azt az értesülést pedig nem tartják helytállónak, hogy a társaság tulajdonosai a cégeik között "körkezességet" vállaltak volna, ezért zárolták volna a bankszámláikat. Érvelésük szerint ugyanis a bank és a Zalabaromfi két cége közötti bankszámlavezetési szerződésről van szó, amellyel más nem állhat kapcsolatban.
A Zalabaromfinál megtartott csütörtöki munkásgyűlésen Nemes Imre vezérigazgató bejelentette: ha hétfőig nem rendeződik pénzügyi gondjuk, a cégnek vége. Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy a tulajdonos más cégeinek pénzügyi nehézségei vezethettek-e a Zalabaromfi pénzének zárolásához, a vezérigazgató azt válaszolta, hogy nincs erről tudomása.
Az egyik beszállító ugyanakkor az MTI-nek arról beszélt, több forrásból is azt az információt kapta, hogy a tulajdonos Dale holdinghoz tartozó Gabonatransz pénzügyi nehézségei miatt zárolták a Zalabaromfi bankszámláját. Szerinte a beszállítók és a takarmányt forgalmazók együttes kintlévősége eléri az egymilliárd forintot a Zalabaromfival szemben.
A munkásgyűlés után mintegy 150-200 dolgozót autóbuszokkal a CIB Bank zalaegerszegi, Kossuth utcai fiókjához szállítottak, de több beszállító is csatlakozott hozzájuk, hogy demonstráljanak a bank eljárása ellen. Petíciójukat a pénzintézetben átvették, de a dolgozók és termelők képviselőivel csak annyit közöltek: felhatalmazás nélkül a banktitokra hivatkozva nem adhat információt a CIB a történtek hátteréről.