3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Vasárnapra halasztották a döntést arról, hogy előzetes letartóztatásba helyezzék-e a Quaestor-ügyben őrizetbe vetteket.

Az ügyben a rendőrök csütörtökön csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe három embert, köztük a Quaestor-cégcsoport elnök-vezérigazgatóját, Tarsoly Csabát. Az ügyészség indítványozta mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatását. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője szombaton az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a védelem további bizonyítékok ismertetését kérte, ezért a nyomozási bíró a törvényes határidőn belüli időpontra, vasárnapra halasztotta az döntést. Az ügyészség a tisztességes eljárás maximális tiszteletben tartásával intézkedik, hogy a védelem a kért további adatokat is megkapja - közölte.

Március 9-én Tarsoly Csaba elnök-vezérigazgató arról tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) illetékes vezetőjét, hogy a rendkívüli mértékben megnövekedett kötvényeladási igények miatt a kötvényeket kibocsátó Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A cég indoklása szerint "a Buda-Cash botrány olyan pánikot okozott az értékpapírpiacon, amely lehetetlenné tette a piac normális működését. (...) A kialakult pánik során ügyfeleink olyan mennyiségű kötvényt kívántak értékesíteni, amely meghaladja a Quaestor-csoport likvid pénzügyi eszközeit".


Az MNB másnap felügyeleti biztost rendelt ki a Quaestor Értékpapír Zrt.-hez, amelynek tevékenységét felfüggesztette. A jegybank honlapján közöltek szerint a felügyeleti biztos átvette a vállalkozás vezetésétől annak jogköreit.

Március 11-én a rendőrség házkutatásokat tartott, többek között a Quaestor cégcsoport Váci úti székházában. A hvg.hu március 23-án arról számolt be, hogy cégbírósági adatok szerint távozott Tarsoly Csaba, a felesége és az apja is a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. éléről. A cég március 16-án tartott közgyűlési jegyzőkönyve szerint megszűnik az igazgatóság, és Tarsolyék helyett a cég vezérigazgatója Orgován Béla lesz. A tápiósági férfiről a helyiek azt mondják, élete nagy részében munkanélküli volt, középfokú végzettsége sincs, és korábban közmunkás is volt.

Tarsoly Csaba az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, hibát követett el, amikor a reorganizációs tanácsadó javaslatát elfogadta az átmenetre szóló új tisztségviselő elfogadásakor. A Quaestor-csoport fő tulajdonosa közölte, úgy döntött, hogy vezető tisztségeit visszaveszi annak érdekében, hogy ne merülhessen fel kár okozásának gyanúja. A cégvezető ennek érdekében intézkedett a szükséges közgyűlések és taggyűlések összehívásáról.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!