Nagy pénzektől eshetnek el a televíziók. Táblázat a web hétközi és hétvégi forgalmáról!
A Webaudit kutatása különbséget mutatott ki a hétköznapi és a hétvégi esték internetforgalmát illetően. Hétközben abszolút számban kifejezve többen neteznek tévés főműsoridőben, mint a hétvégi napokon. A hétvégeken azonban az adott napok internetezői közül nagyobb százalékban ülnek a számítógép előtt, mint a hét közben.
A mérések azt is kimutatták, hogy míg a hétköznapi estéken a nők elmaradnak a férfiaktól az internetezést illetően, hétvégeken előbbiek szörföznek többet. Ugyancsak érdekes, hogy a 19 évnél fiatalabbak között - mind hétközben, mind pedig hétvégeken - a lányok többet neteznek a velük egykorú fiúknál.
Nagy pénzektől eshetnek el a televíziók
Ha a főműsoridőben internetezőknek a hétvégi napokon mért 15-16 százalékos arányát az előbbiekben említett korrekciós tényezőkkel javítjuk, akkor 20 százalékos szint (elérés) körüli értéket kapunk. Az internetezés terjedésével néhány éven belül a televíziós főműsoridőben már a lakosság számottevő százaléka fog netezni, ami arra kell, hogy késztesse majd a médiaköltések felett döntő marketingszakembereket, hogy újragondolják azok szerkezetét.
Menedzsment Fórum