2p

A közeljövőben mobilon is elérhető lesz a YouTube - közölte Chad Hurley, a videómegosztó portál alapító-vezérigazgatója reklámszakértők előtt az OgivlyOne Digital Media csúcstalálkozón. Hozzátette: óriási lehetőségek vannak a piacon.

Hurley szerint nagyszerű lenne egy olyan hirdetési modellt létrehozni, amely a mobiltelefonokon keresztül jutna el a felhasználókhoz. Azonban a cég most gondolkodik azon, mindez hogyan is működhetne. A New York-i konferencia középpontjában a YouTube állt. Az eseményen az OgilvyOne ügyfelei és ügynökségi vezetők vettek részt - írja az AdAge.com.

Egy korábbi fórumon Beth Comstock, az NBC Universal digitális részlegének főnöke közölte, hogy a vállalatok hozzáállása az internetes megjelenés tekintetében némileg "skizofrén". Mint mondta, gyakran súrlódás van a médiatársaságok marketingesei - akik minél több ügyfelet akarnak szerezni - és az üzleti szféra között. Egyfelől meg kell védeni a szerzői jogi tulajdont, másrészről pedig fontos az online megjelenés.

Mike Kelly, az AOL Media Network vezetője is egyetért ezzel. Ha egy cég üzleti modellje függ a szerzői jogi tartalomtól, nem engedheti meg magának, hogy mindent közzé tegyen az interneten. Ugyanakkor ha el akarja érni a vásárlókat, nem veheti azt figyelmen kívül. Kelly szerint létrejöhet a megegyezés a YouTube-bal, amely összehozhatja a jelentősebb médiacégeket a kisfilmmegosztóval.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!