Mintha az égből pottyant volna Pusztaszabolcs szélére a Stadler új karbantartóbázisa. Legalábbis ez az érzése támad a látogatónak, amikor a község lehangolóan szürke, lepusztult, festéket hosszú évek óta nem látott vasútállomásának épületéből átbattyog az onnan légvonalban alig ötven-száz méterre lévő svájci vállalat nem túl nagy, viszont nyugatiasan csillogó-villogó főhadiszállására.
Száz munkahely jöhet létre
Bár a bázis már az első Stadler-vonatok forgalomba állása, tehát április eleje óta üzemel, a hivatalos megnyitóra csak most pénteken került sor. Az üzem jelenleg húsz főt foglalkoztat, ez a szám azonban év végére 35-re emelkedik majd, mondta el az avatóünnepségen Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.
Teljes kapacitás esetén maximum hatvanan dolgoznak majd itt, beszállítókkal, alvállalkozókkal együtt pedig több mint száz ember juthat majd munkához, tette hozzá Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára.
A három hónap alatt felhúzott bázis fő feladata a Budapest-Székesfehérvár, Budapest-Pusztaszabolcs és Budapest-Tatabánya elővárosi vonalakon közlekedő FLIRT szerelvények tisztítása és karbantartása lesz, emellett a MÁV más típusú vonatainak, illetve más megrendelőknek is nyújtana szolgáltatásokat. Ennek köszönhetően Dunai reményei szerint néhány éven belül évi egy-két milliárd forintos forgalmat bonyolít majd le az üzem.
A beruházás értéke mintegy 2,4 milliárd forint. Ezt a Stadler saját erőből állta, mint ahogy a karbantartást is maga végzi el, azaz a MÁV csupán megrendelőként jelenik meg.
Az üzem felfutásának természetesen nagy lökést adna, ha a MÁV élne az alig több mint egy éve életbe lépett szerződésben biztosított jogával, és a már megrendelt harminc vonat után lehívná a további harminc FLIRT-re vonatkozó opciót. Ez egyébként nem csak a bázis számára létfontosságú, hanem a már korábban beharangozott, egyelőre azonban csupán a tervrajzokban létező magyarországi vonatgyár létrehozásának is az egyik alapvető feltétele.
"Ha megkapjuk a MÁV levelét az opció lehívásáról, a következő napon bejelentjük, hol és mikor építjük fel a vonatgyárat" - mondta el az mfor.hu kérdésére Dunai Zoltán. Hozzátette: az opciós vonatokra a tizedik szerelvény megérkezéséig, azaz július 28-ig érvényes a régi ár, utána már csak drágábban juthat hozzájuk a vasúttársaság. A már megvásárolt harminc jármű ára önmagában 144,6 millió euró, azaz mintegy 36 milliárd forint, tehát egy vonat 1,2 milliárdba kerül - legalábbis még két hónapig.
A lehívásra azonban minden jel szerint nem kell ilyen sokat várni. Heinczinger István, a MÁV vezérigazgatója is úgy nyilatkozott, hogy arra hamarosan sor kerül, legalábbis ha a "minisztérium is úgy akarja."
Amennyiben ez megtörténik, akkor már "csak" a támogatások kérdésében kell zöld ágra vergődnie a Stadlernak a tárcával. Ezzel kapcsolatban Dunai annyit közölt, hogy a kormány erre vonatkozó ajánlatát megkapták, és hamarosan válaszolni fognak rá.
Akár hatmilliárdot is adhat az államMivel a két versenybe maradt város, Székesfehérvár és Szolnok egyaránt a negyven százalékos támogatási övezetbe tartozik, így - 15 milliárd forintos beruházási értéket feltételezve - az állam (az önkormányzattal együtt) összesen hatmilliárddal szállhat be az üzletbe. Ez az összeg azonban csak akkor érvényes, ha a Stadler minden támogatási formában (munkahelyteremtés, technológiafejlesztés, adókedvezmények) a maximumot kapja.
Az továbbra is kérdéses, hogy a gyárnak Székesfehérvár vagy Szolnok ad majd otthont. Ősszel Dunai kétharmad-egyharmad arányban a dunántúli várost látta esélyesnek, információink szerint azonban az alföldi település nemrég egy új, rendkívül előnyös ajánlatot tett le a svájciak elé.
Ezzel együtt még mindig inkább Székesfehérvárnak áll a zászló, többek között azért, mert a város karnyújtásnyira fekszik a most átadott karbantartóbázistól, így a problémás járműveket - Szolnokhoz képest - lényegesen rövidebb idő alatt lehetne majd mozgatni. Ez pedig a MÁV által előírt 94 százalékos rendelkezésre állás szempontjából lényeges, hiszen ennek be nem tartása esetén komoly összegű kötbér terheli a svájci céget.
Wéber BalázsMenedzsment Fórum