Fél euróban, azaz körülbelül 125 forintban szabná meg az Európai Unió a roaminghívások díjának felső határát, a másik tagállamból fogadott hívások pedig ennek kevesebb mint a felébe, 24 centbe, azaz 60 forintba kerülnének, ha a szakértő intézmények javaslatai csont nélkül átmennek az Európai Parlamenten és a tagállamokon.
Ez átlagosan 70 százalékos csökkenést is eredményezhet a korábbi hívási díjakhoz képest. Ahhoz azonban, hogy az új tarifák életbe léphessenek, még az EP plénumának és az EU-tagországoknak is jóvá kell hagyniuk a megállapodást.
Csalóka csökkentés
Még az is lehet, hogy az előre kitűzött határidőig sikerül végigvinni az ügyet: ha az Európai Parlament jövő heti plenáris ülésén megszavazza a megállapodást, a tagországok képviselői pedig június elején jóváhagyják azt, a cégeknek egy hónapon belül piacra kellene lépniük az új tarifacsomagokkal. És itt jön a csavar a történetben.
Az eurobürokraták ötletének lényege, hogy a mobilszolgáltatóknak egy fix díjas tarifacsomagot, úgynevezett "Euro-tarifát" is be kell vezetniük. A fix árak csak erre a csomagra vonatkoznának, a szolgáltatók továbbra is kínálhatnák egyéb csomagjaikat - magasabb külföldi hívásdíjakkal.
Az új csomagra csak akkor éri meg tehát előfizetni, ha valaki rendszeresen külföldön tartózkodik. Egy-egy, maximum kéthetes nyaralás kedvéért ugyanis nem feltétlenül érdemes díjcsomagot váltani - főleg ha az Euro-tarifánál is köthetnek majd a mobilcégek hűségszerződéseket.
Kezdeti lendület
Pedig a roamingszabályozásnak nagy lendülettel veselkedett neki az Unió: a Bizottság már 2004 márciusában kóstolgatta a a brit Vodafone-t és az O2-t. A hivatal vádjai szerint a mobilóriások visszaéltek piaci erejükkel, és túl magas árat szabtak arra az esetre, ha európai versenytársaik külföldről a két cég nagy-britanniai hálózatát használnák.
Alig több, mint fél évvel később, 2005 februárjában ismét a Vodafone-t és egy újabb szereplőt, a Deutsche Telekomot támadta meg a Bizottság. A hivatal úgy vélte, hogy a két mobilszolgáltató túlságosan magas tarifát szabott a felhasználóknak a német mobilpiacon.
Az akkori álláspont szerint a két társaság a nemzetközi hívásátirányítási szolgáltatással többszörös hasznot realizált az összevethető szolgáltatásokhoz, vagyis a német piacon működő más távközlési cégek profitjához képest. Ezek a megállapítások tehát már nem a nagykereskedelmi árakra, hanem az egyszerű mobilhasználóktól beszedett díjakra vonatkoztak.
Kisebb csatározások után az Unió elszánta magát a döntő lépésre: tavaly év elején Viviane Reding, az Európai Unió illetékes biztosa olyan törvénykezési folyamat elindítását javasolta, amely a mobilszolgáltatókat azonos tarifák alkalmazására kötelezte volna a nemzetközi hívásoknál.
A biztos azzal érvelt, hogy az intézkedésekkel 380 millió európai, nem a saját szolgáltatója országában telefonáló mobilos kerülne kedvezőbb helyzetbe, mivel - számos példa szerint - esetenként akár negyven százalék többletet is fizetnek a fogyasztók a külföldi mobilozásért.
Mobillobbi
A szolgáltatók persze hevesen ellenezték a csökkentési terveket: elszántan küzdöttek a nyereségük 10-15 százalékát adó roamingdíjak megőrzéséért, a tilalom elkerülése érdekében nem egy esetben inkább önkéntes tarifacsökkentést hajtva végre.
A bizottság tervei annyiban módosultak az eredeti elképzelésekhez képest, hogy a fogyasztói árak helyett mindössze a szolgáltatók által a hálózatuk használatáért egymásnak felszámolt díjakat szabályozták volna.
A jelenlegi szabálytervezet szerint azonban úgy néz ki, hogy a szolgáltatók még a felpuhított tervekhez képest is jobban jártak. Igaz, a megállapodás megpróbál úgy tenni, mintha az Unió nem engedett volna a nyomásnak: két éven belül további csökkentésnek kellene következnie, 2010-ben pedig felül kell vizsgálni az új szabályozás tapasztalatait.
A netkávézók viszont örülhetnek: továbbra sem kell kidobniuk az internettelefonokat, amivel a hátizsákos turisták - a mobiltarifák töredékéért - közölhetik a családdal, hogy jól vannak, és csak azért nem veszik fel a mobilt, mert sokba kerül.
L. Nagy Gábor
