12p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Az elmúlt napokban azzal került a hírekbe a Dunaferr, hogy kigyúrt verőlegények próbálták elfoglalni a gyárat. A cég többségi és kisebbségi tulajdonosai között nem ez volt az első és vélhetőleg nem is az utolsó konfliktus. Közben a cég óriási problémákkal küzd, a talpon maradása is kérdéses. A hétfői hírek szerint a 24. órában érkezhet új befektető.

Előszerződést kötött az ISD Dunaferr Zrt. és a Bécsben bejegyzett, komoly nehézipari cégekkel, erős kazah háttérrel rendelkező, tőkeerős Safin GmbH, valamint új cégként bejegyzés alatt van a Safin Donau Acélipari Zrt. dunaújvárosi székhellyel - derült ki a vállalat vezető jogászának hétfői sajtótájékoztatóján.

Nagy Péter elmondta, hogy a befektető "szeptember óta működteti a céget", beszállítja az acélgyártáshoz szükséges alapanyagok nagy részét, de a megállapodás értelmében kész a működtetést és a két fél közötti kapcsolatot magasabb szintre emelni. Megjegyezte, hogy a szerződés végleges formája még kidolgozás alatt áll. A jogász arról is beszélt, hogy a Safin által biztosított alapanyagokból a Dunaferr késztermékeket gyárt, majd a befektetővel együttműködve értékesíti azokat és a "megmunkálási megállapodás alapján" a befolyó bevételből a részesedés arányos a két fél hozzájárulása függvényében.

Nagy Péter, az ISD Dunaferr Zrt. vezető jogásza a Dunaferr igazgatósági épületében tartott sajtótájékoztatón 2021. április 19-én. (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Nagy Péter, az ISD Dunaferr Zrt. vezető jogásza a Dunaferr igazgatósági épületében tartott sajtótájékoztatón 2021. április 19-én. (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A vezető jogász szerint az utóbbi időben történtek és az ebből fakadó negatív sajtóhírek miatti bizalomvesztés sokmilliárd forintos kárral jártak.

Azt is elmondta, hogy most készül egy keresetlevél a Vasas Szakszervezet ellen, amely szerint a szakszervezetek 5,7 milliárd forintos veszteséget okoztak a nyilatkozataikkal a vállalatnak, és ezt peres úton megpróbálják majd behajtani. Szerinte a negatív nyilatkozatok miatt nem kapnak hiteleket és a beszállítók az egyébként szokványos 60 napos fizetési haladék helyett előre utalással kérik rendezni a szállításokat. A társaság emiatt csak a kapacitásainak 30 százalékát tudja kihasználni, miközben akár 100 százalékos üzletmenet mellett is mindent tudnának értékesíteni, ráadásul kimagasló, 50 százalékos árréssel.

Zsoldosok akarták elfoglalni a céget?

Rendőri intézkedésre volt szükség péntek este Dunaújvárosban a Dunaferr tulajdonosai között kialakult konfliktus miatt, számolt be a történtekről az MTI pénteken. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szombaton annyit közölt: péntek este arról kaptak információt, hogy Dunaújvárosban többen jogellenes magatartásra készülnek. A rendőrség a közterületek rendjének fenntartása érdekében, megfelelő létszámú erőket összevonva rendőri intézkedéseket hajtott végre, személyeket igazoltatott, gépjárműveket ellenőrzött. Egy esetben közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt a rendőrség szabálysértési eljárást kezdeményezett. Kiemelték: bűncselekmény gyanúja nem merült fel, Dunaújváros területén a közlekedés rendje helyreállt.

A Dunaferr cégcsoport hivatalos honlapján tájékoztatott az esetről, amelyet úgy jellemzett, hogy a Dunaferr ukrán kisebbségi tulajdonosának nevében egy "zsoldos csapat" az elmúlt hónapok "verbális és jogi agressziója után fizikai agresszióra készült".

A feltűnően sok, kopaszra borotvált, kimondottan militáns benyomást keltő férfiakból álló csapatot pénteken az esti órákban a hatóságok feltartóztatták

- írta a cég.

A cégvezetés információi szerint a Dunaferr ukrán kisebbségi tulajdonosának, Tatjana Tarutának és köreinek képviseletében pénteken

Mikó István toborzott zsoldos csapattal készült elfoglalni a vasművet.

Közölték, hogy a támadók tervei és a kapukon kívül zajló események ellenére a vállalatnál most is zavartalan a termelés, a szakemberek a megszokott fegyelemmel végzik a munkát a kohóknál és más gyáregységekben is.

Az ISD Dunaferr Zrt. irányításáért lassan egy éve folyik a harc az orosz többségi tulajdonos és az ukrán kisebbségi tulajdonos között. Ez jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország legnagyobb kohászati vállalata válságban van.

Igaz, azt is érdemes hozzátenni, hogy a vaskohászat világszerte kihívásokkal küzd, ráadásul korábban többször felmerült, hogy a magyar üzem nem éri el azt a volument, ami jelenleg globálisan méretgazdaságosnak számítana.

Kubatov Gábor kutyái?

A Dunaferr többségi tulajdonosa ugyan nem részletezte, hogy a konkrét ügyben miként került a képbe Mikó István, ám erre az információra építve gyorsan képbe került Kubatov Gábor is, a hírek szerint ugyanis az FTC elnöke és az üzletember jó kapcsolatban vannak.

Azt a feltételezést, hogy a Dunaújvárosban megjelenő biztonsági embereket a Fidesz pártigazgatója irányítja, Stummer János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke vetette fel. Szerinte a pénteken, a dunaújvárosi Dunaferrnél történtek komoly nemzetbiztonsági kockázatokat vetnek fel.

Stummer János a város jobbikos országgyűlési képviselőjével közös vasárnapi sajtótájékoztatóján azt is mondta, hogy a nemzetbiztonsági mellett komoly gazdaságbiztonsági kockázatai is vannak a "zsoldosseregek" megjelenésének, hiszen a Dunai Vasmű termelési profilja egyedülálló az országban, ezért különös jelentőségű a magyar nemzetgazdaság jövője szempontjából, továbbá sok ezer embernek ad munkát. Jelezte, hogy mind az elhárítástól, mind a hírszerzéstől soron kívüli tájékoztatást fog kérni, illetve a nemzetbiztonsági bizottság soron következő ülésén az ügy napirendre kerül.

Stummer még "éjjeli őrnek sem alkalmas"

Kérdésre közölte: a bizottság az Információs Hivatal és az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőit is be fogja hívni, az ülést még nem hívták össze, de már egyeztetnek róla. Stummer János arra kérte Kubatov Gábort, a Fidesz pártigazgatóját, hogy

kösse meg a kutyáit, ne fenyegesse tovább a dunaújvárosi embereket,

mert ők nyugalmat, békét szeretnének, és nem akarnak azzal szembesülni, hogy városukat

zsoldosseregek szállják meg és érvényt akarnak szerezni kibogozhatatlan politikai, gazdasági, üzleti érdekeknek.

Kiemelte: a rendelkezésére álló információk alapján nem kétséges, ezt a provokációt nem Kijevből, hanem a Fidesz pártigazgatóságáról szervezték, hiszen többségében ugyanazok az emberek és kör vett részt abban, mint akik korábban a Nemzeti Választási Iroda bejáratánál az odaérkezőket vegzálták és a ligetes atrocitásban is személyesen részt vettek.

Kérem, ne haragudjanak, ez a poszt elsősorban most nem önöknek, hanem a jobbikos Stummer Jánosnak fog szólni, aki azt...

Közzétette: Kubatov Gábor – 2021. április 18., vasárnap

Kubatov Gábor azonban a Facebookon cáfolta, hogy ő küldte a „zsoldosseregeket“ a Dunaferrhez. Azt írta, az ügyhöz neki semmi, de semmi köze. Szerinte az ellenzéki politikus csak a „véletlenek szerencsétlen egybeesése nyomán került a Nemzetbiztonsági bizottság élére”, s mivel „kalapács van a kezében, mindenhol szöget lát“, miközben Stummer János nemhogy a Nemzetbiztonsági bizottság élére nem való, de még éjjeliőrnek sem.

Állandósult az oroszok és az ukránok közötti ellentét

Ha a belpolitikai csatározástól eltekintünk, akkor is van politikai aspektusa az ügynek, hiszen a magyar vállalat fő tulajdonosa orosz, míg a kisebbségi részesedést ukránok tartják a kezükben. Az érintettek pedig az üzlet érdekében nem tették félre az egymással szembeni ellenséges érzületüket, hanem az elmúlt időszakban komolyan egymásnak feszültek. Ennek egyik komolyabb sajtóvisszhangot kapott mérföldköve volt az a kiszivárgott levél, amely a „Dunaferr vezetőség” nevében kiadott tájékoztató volt.

Az anyagban úgy fogalmaztak, hogy a Dunaferrt egy ukrán kisebbségi érdekcsoport részéről portyázó támadás érte”, és a vezetés szerint ez nagy károkat okoz a társaságnak. A levélben, amelyet a Portfolio idézett, leírják, hogy a december 3-ára összehívott közgyűlés határozatképtelen volt, hiszen a 99,63 százalékos tulajdoni aránnyal rendelkező nagytulajdonos (a Steelhold Limited, amelyen keresztül a cég az ISD Donbasshoz és így az orosz állami fejlesztési bankhoz kötődik) nem jelent meg, azt azonban nem tudja az általuk megbízott cégvezetés, hogy miért maradtak távol ismét.

Az orosz partner jelenleg is több stratégiai befektetővel tárgyal, amelyek készek számításba venni a Dunaferrt vertikálisan integrált cégcsoportjuk részeként - fogalmaz a menedzsment, akiket egyébként a kisebbségi ukrán tulajdonos, Tetyana Taruta „képviseleti jog nélküli irányító személyeknek” nevezett legutóbbi levelében.

A menedzsment állítása szerint az ukrán kisebbségi tulajdonos támadó akciója miatt megijedtek a hitelezők és többen lenullázták a cég hitelkeretét, a vásárlók nem mernek megrendeléseket leadni, előleget adni. Ilyen körülmények között a Dunaferr nem tudja kihasználni kapacitásait még a korábbi 60 százalékon sem. Az ukrán tulajdonos, aki nem ismeri el az orosz többségit, szerdán azt mondta, hogy ha nem történik meg a társaság jogszerű működésének helyreállítása, akkor az rövidesen a dunaújvárosi vasmű megszűnéséhez fog vezetni.

Az ellentétek nélkül is voltak gondok

A korábban említett Mikó István egyébként a 24.hu-nak márciusban azt mondta, hogy az ISD Dunaferr Zrt. tulajdonosa, a Steelhold Limited kérte fel válságkezelésre. Két fő feladata van: egyrészt a 11 ezer munkavállaló munkahelyének a megőrzése, másrészt a beszállítókkal szemben fennálló sokmilliárdos adósság rendezése, hogy működőképes maradhasson a cég.

Csapolás a dunaújvárosi ISD Dunaferr nagyolvasztójában (Fotó: Máthé Zoltán/MTI)
Csapolás a dunaújvárosi ISD Dunaferr nagyolvasztójában (Fotó: Máthé Zoltán/MTI)

Lényegében tehát a csőd vagy felszámolási eljárás megelőzése a feladat, amin tíz fős, ügyvédekkel megerősített csapat kezdett dolgozni - írta a 24.hu. A lapnak Mikó István azt is jelezte, hogy a cég átvétele a szándéka.

Március végén Mikó István egyébként feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNYI) az ISD Dunaferr Zrt. közvetlen tulajdonosa, a ciprusi Steelhold Ltd. képviseletében. Az eljárást azért kezdeményezte, mert szeretné visszaállítani a Dunaferr törvényes működését. A Világgazdaság akkor azt írta, Mikó István úgy véli ugyanis, hogy többek között a jogszerűtlen működésen keresztül vezetett az út a társaság rendkívül rossz helyzetéhez. Látni véli a felelősöket is.

Ami a törvényes működést illeti: a vasmű alapszabályában szereplő Ferrorg Kft.-t például már 2017. augusztus 1-jén törölték a cégjegyzékből, igazgatóságának az alapszabály szerinti háromfősnek kellene lennie, de csak két igazgatója van – egyikük éppen Oroszországban tölti a börtönbüntetését –, három fő hiányzik a nyolcfős felügyelőbizottságból, tavaly pedig lejárt a cégvezető, Jevgenyij Tanhiljevics megbízatása. A március 25-ére tervezett tervezett online közgyűlés időpontját már maga a Steelhold képviselője tette át egy nappal későbbre, miután kiderült, hogy az eddig ismertnél sokkal nagyobb a baj.

A hónap elején ugyanis kiderült, hogy fél tucat olyan cég is lehet, amely felszámolást kért az ISD Dunaferr Zrt. ellen, mert nem fizetett határidőre a dunaújvárosi vasmű. Az utóbbi időben az egyetlen pozitívum az volt, hogy március elején sikerült rendezni a dolgozókkal szembeni korábbi időszakból eredő tartozásokat.

Mi lehet a történet vége?

A hétfőn bejelentett új befektető tűnik a legoptimálisabb megoldásnak, és ha nem csak porhintésről van szó, akkor ez sokat javíthat a társaság helyzetén. Amennyiben a tulajdonosok közötti viszály a megállapodást mégis keresztülhúzza, akkor két kimenetel képzelhető el jelen állás szerint, az egyik, hogy valóban bedől a vállalat és felszámolják. Ekkor is jöhet olyan befektető, amely az értékes vagyonelemeket megszerzi, de a 11 ezer munkavállalóból nagyon sokan fognak az utcára kerülni.

A másik megoldás, hogy az állam valamilyen módon beavatkozik. A részvények visszavásárlása 2013-ban már felmerült, ezt akkor Varga Mihály pénzügyminiszter is megerősítette, ám az üzlet nem jött létre. Az állami beavatkozásnak egyes vélemények szerint lehet olyan módja, hogy a hatalomhoz közeli üzletemberekhez kerül a cég, és azt követően kapnak támogatást, vagy az állam egy biztost nevez ki a vállalat élére (amit egyébként pont a járvány miatt bevezetett speciális jogszabályok révén megtehet), és kvázi államosítja a vállalatot. Ezek azonban megint csak súlyos tízmilliárdokat jelentenének, és a siker sem lenne garantált.

A szakértők egy része szerint ugyanis a Dunaferr akkor tud tartósan a piacon maradni, ha egy integrált iparági szereppel bíró szakmai befektető lépne színre. Mások szerint a piaci helyzet most kedvező, ha a vállalat megfelelő áron jutna alapanyagokhoz, akkor is tudna gazdaságosan működni.

Ami a Dunaferr számára egyébként gazdasági szempontból nehézséget okoz, hogy az Európai Uniós előírások miatt drága szén-dioxid kvótát is kell fizetni. Ezzel szemben a globálisan vezetőnek számító kínai, orosz, török, brazil vagy ukrán vállalatok a környezetszennyezést nem kell, hogy érvényesítsék az áraikban.

A vállat nem csak a tavalyi eredményeit nem adta le a cégbíróságnak (amelyet a törvényi előírások szerint május végéig még megtehet), de a 2019-es számait sem, így működés eredményességéről nehéz pontos képet festeni. Ugyanakkor mind 2018-ban, mind egy évvel korábban 300 milliárd forint feletti árbevételt ért el, amelynek nagyobb részét az exporttevékenység tette ki. Ráadásul mind 2017-ben, mind pedig 2018-ban nyereséges volt a társaság, 18, illetve 10 milliárd forint volt az adózott eredménye.

Az idő most egyértelműen a cég ellen dolgozott, ugyanakkor a hétfőn bejelentett új befektetővel esetleg megindulhat egy reorganizáció, amely révén a a mostani válságot túlélheti a Dunaferr.

Bejegyzés alatt

A Safin Dunaferr kft. vezérigazgatója a cégbírósághoz benyújtott dokumentumok szerint Oleg Demidkin lesz – ő a bécsi anyacég vezetője is egyben.  A magyar céget 50 millió forint törzstőkével alapították (ezt szintén a cégbírósági papírok alapján április 1-jén a be is fizették). A társaság létesítő okirata viszont korábbi, március 10-i keltezésű. A vállalat jelenleg bejegyzés alatt áll.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!