<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p

Egyre kevesebb hazai nagyvállalat számít az orosz-ukrán katonai konfliktus idei befejezésére, holott a nemzetközi helyzet igencsak meghatározó számukra a pénzügyi és beruházási terveiket illetően – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési indexből. Emellett az árfolyammozgás is egyre nagyobb kihívást jelent számukra, ráadásul a cégek több mint kétharmada a forint további gyengülésre számít.

Habár a nagyvállalatok többsége 61 százaléka még mindig abban bízik, hogy idén véget érhet az orosz-ukrán katonai konfliktus, az előző negyedévhez képest 8-ról 20 százalékra ugrott azoknak a nagyvállalatoknak az aránya, akik szerint ez már nem valószínű. Ez derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi eredményeiből, ami negyedévente vizsgálja a  magyarországi, kétmilliárd forint feletti árbevétellel rendelkező cégek következő 12 hónapra vonatkozó várakozásait.

"A kérdés azért is aktuális, mert a nemzetközi helyzet a nagyvállalatok túlnyomó többségénél erőteljesen befolyásolja a következő egy évre vonatkozó várakozásokat. Kutatásunkban 87 százalékuk mondta azt, hogy valamilyen szinten hatással van a cég pénzügyi várakozásaira és beruházási terveire, sőt, minden harmadik cég esetében ez döntő mértékű. Egyedül a nyugat-magyarországi cégek vannak ennél kicsit kedvezőbb helyzetben, esetükben ugyanis kisebb mértékben jelentkezik a konfliktus hatása. 10-ből 8 cég jelezte, hogy várakozásaikat befolyásolja az orosz-ukrán helyzet, ezen belül is 17 százalék az, akiét jelentős mértékben" – tájékoztatott Rajna Gábor, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.

10-ből 7 vállalat szerint tovább gyengülhet a forint

A katonai konfliktus elhúzódása mellett a vállalatok a forint további gyengülésére rendezkednek be: az előző negyedévhez képest 63 százalékról 69 százalékra nőtt azon cégek aránya, akik a következő fél évben az euró-forint árfolyam növekedésére számítanak. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag 10-ből 7 cég a felméréskor jellemző 390 forint körüli eurónál magasabb árfolyammal tervez a jövőben.

Ez pedig egyre több cég számára jelent kihívást. 2021 második fele óta folyamatosan emelkedik azoknak a vállalatoknak az aránya, akiknek nehézséget jelent a forint árfolyammozgása. Jelenleg ez az arány 38 százalék, éppen duplája a tavaly ősszel jellemző értéknek, de az idén év eleji 33 százalékos arányhoz képest is látványos emelkedés. A gyenge forint a nagyobb arányban exportáló cégeknek ugyan kedvező, de még nekik is közel harmaduk (33%) mondja azt, hogy rontja a pénzügyi várakozásaikat. Habár a gyengébb forint alapvetően kedvező számukra, de a nagymértékű árfolyamingadozás okozta kiszámíthatatlanság már nekik is túlzott bizonytalanságot jelenthet, amit fedezeti ügyletekkel igyekeznek csökkenteni.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.