Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
Szakonyi Péter Szakonyi Péter

Van aki felét visszakapja a Malév jegy árának, másoknak viszont semmi sem jut. Minden attól függ, hogy melyik utazási irodában vette nyolc éve. A visszatérítést totális káosz jellemzi - senki nem tud semmit.  A Nemzetközi Légifuvarozási Szervezet,( IATA) minden adat birtokában van - csak éppen ezt nem osztja meg senkivel - sem az utassal, sem az utazási irodákkal. Így azok hasraütésszerűen fizetnek. Ukrajnában szerencsések voltak, ott bíróság kötelezte teljes kártérítésre a szervezetet.

Teljesen negligálja az utasokat és az utazási irodákat az IATA. Sem lapunknak, sem az érintett utazási irodák kérésére nem árul el semmilyen részletet a Malév csődje során pórul járt utasok kártalanításáról a szervezet. Ez azért is elfogadhatatlan, mert az irodák egyáltalán nem tudják, hogy kinek mennyit fizethetnek vissza a 2012-es Malév csőd során le nem utazott repülőjegyek árából. Csak az biztos, hogy egy holland bíróság a 2018-ban a befizetett jegyárak 72 százalékos visszatérítésére utasította az IATA-t.

Korai volt az optimizmus

Lapunk a fejleményekről elsőként számolt be 2020 deceberében, és akkor még optimista hangvételű írást közöltünk az mfor.hu oldalán. Ekkor úgy tűnt, hogy a korábbi jegyvásárlók 8 év várakozás után végre pénzükhöz juthatnak - mégha a jegyre fordított összegnek csak egy részét térítik is vissza. Az első kifizetéseket követően azonban úgy tűnik homok került a gépezetbe, hiszen azóta egyre több probléma derül ki, ahogy az a lenti cikkből is látszik.

De hogy a repülőjegyek árának beszedésével és "terítésével" megbízott szervezet mely repjegy visszatérítést minősítette jogosnak, s melyeket nem, azt nem kötötte az utazási irodák orrára. Így jelenleg kétféle gyakorlat működik: vagy a szükséges és hiányzó információ híján egyáltalán nem fizetnek a pórul járt utasoknak, vagy a jegyár 40-50 százalékát adják vissza a jelentkezőknek. (Az amszterdami bírósági 2018-as ítéletében eredetileg 72 százalékos visszatérítési szintet határozott meg - ez "fogyott le" 60 százalék körüli értékre. A kettő közti különbség vélhetően éppen az a perköltség, amit az IATA levont a bíróság által is jogosnak minősített visszautalandó pénzből.)

Hasra ütve

Nem kis pénzről, összesen 15,4 millió dollárról, megközelítőleg 5 milliárd forintról és 200 ezer utasról van, pontosabban lehet szó! (A feltételes mód azért is indokolt, mert az 5 milliárd forintnak megfelelő jelenlegi ismert összeg, 2012-ben még 9 milliárd forint volt, a kettő közti különbség sorsára ismételten nincs információ...)

Ez a cikk az Mfor és a Privátbankár Prémium tartalma, csak a lap előfizetői olvashatják teljes terjedelmében.

14 napig ingyenesen hozzáférhet Prémium tartalmainkhoz a következő lépések megtétele után:

  1. Regisztráljon (adja meg emailcímét és jelszavát)
  2. Válasszon előfizetői csomagjaink közül
  3. Adja meg bankkártyája adatait - a választott csomag díját csak a 14 napos próbaidőszak letelte UTÁN vonjuk le bankszámlájáról

+1: A 14 napos próbaidőszak alatt Profiloldalán bejelentkezve BÁRMIKOR LEMONDHATJA előfizetését

Előfizetői csomagjainkról, az előfizetésről részletesen itt olvashat

Regisztráció

Jelszó visszaállítás

E-mailen elküldtük a jelszó visszaállításához szükséges információkat. Kérjük, ellenőrizze postafiókját!



Még nem regisztrált? Regisztráció itt

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.