6p

Amennyiben a Pénzügyminisztérium áldását adja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kedd éjjel elrendelt végelszámolási eljárásra, akkor a mintegy 70 ezer ügyfél máris kérheti az Országos Betétbiztosítási Alaptól (OBA), hogy fejenként 100 ezer euróig kártalanítsa őket, amelyre a kérelem benyújtásától számított tíz napon belül sor kerül.

Felgyorsultak az események az orosz tulajdonban lévő Sberbank Europe AG és annak közép- és kelet-európai érdekeltségei körül azt követően, hogy múlt csütörtök hajnalban Oroszország megtámadta Ukrajnát. Ami likviditási zavart okozott az orosz érdekeltségű hitelintézeteknél.

A Sberbank magyar leánya alapvetően egy jól működő bank volt, külső körülmények miatt került ebbe a helyzetbe. Fotó: depositphotos
A Sberbank magyar leánya alapvetően egy jól működő bank volt, külső körülmények miatt került ebbe a helyzetbe. Fotó: depositphotos

A Sberbank Europe AG leánybankjai közül a csehországit már pénteken megrohanták az ügyfelek, akik akkora értékű betétet akartak kivenni, hogy azt be kellett zárni - idézte fel Kandrács Csaba, az MNB Pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke ma reggeli, online sajtótájékoztatóján. Ezt követően ült össze egy válságstáb a bécsi központban, mely eredményeként hétfőtől valamennyi érdekeltség országának pénzügyi felügyelete kétnapos moratóriumot rendelt el, azzal a céllal, hogy stabilizálják azok működésüket. Így tett természetesen az MNB is.

A megrendült likviditási helyzetet látva aztán a jegybank kedden betétkifizetési korlátozást vezetett be, 7 millió forintban maximálva az egy ügyfél által kivehető összeget.

A Sberbank Magyarország Zrt. helyzetét tetézte, hogy az nagyobb összeget tartott az osztrák anyabanknál, amely fizetésképtelenné vált.

Kedd este aztán az európai szanálási hatóság végelszámolást indított a magyar Sberbank anyavállalatánál, az osztrák Sberbank Europe AG-nál. A Sberbank Magyarország Zrt. súlyos likviditási és tőkehelyzete miatt az MNB is visszavonta a hazai hitelintézet tevékenységi engedélyét és elrendelte annak végelszámolását.

Nem mindegyik leánybank jutott erre a sorsra, a horvátot és a szlovént egy erőltetett menetben át tudták venni más hitelintézetek - tájékoztatott Kandrács Csaba. Aki egyúttal azt is elmondta, hogy az MNB is megpróbálkozott ezzel, de mivel nem volt olyan intézmény, amely igényt tartott volna a Sberbank Magyarországra, nem maradt más lehetőségük, mint elindítani a végelszámolást.

Az MNB alelnökének tájékoztatása szerint a Sberbank Magyarország hitel- és betétállományának is körülbelül 1-1 százalékos volt a súlya a hazai bankok eszközei és forrásai között, ezért sem lát a szektort felügyelő jegybank a hazai bankrendszert esetleg érintő kockázatot. 

A 2020 végén 28 bankot számláló hazai mezőnyről készített rangsorunkban mérlegfőösszege alapján a Sberbank Hungary a 17. legnagyobb volt, 511 milliárd forinttal, az adózott eredmények összevetésében azonban a 23., miután a tavalyelőtti esztendőt több mint 1,1 milliárd forintos veszteséggel zárta.

Hogy hány hazai ügyfelet és milyen értékben érint a végelszámolás elrendelése, azt nem lehet pontosan megmondani. Ezért jobb híján az anyabank honlapján fellelhető, 2020 végi adatokra hagyatkozhatunk, mely szerint akkor 74 ezer magyar ügyfele volt a Sberbank Magyarország Zrt.-nek.

Amely egyébként napra pontosan két évvel ezelőtti hatállyal, 2020. március 2-ával felfüggesztette a lakossági jelzáloghitelezését, az akkori feltételezések szerint azért, hogy jobban összpontosíthasson a személyi kölcsönök nyújtására. 

Érdekes, hogy a Sberbank több közép- és kelet-európai leányvállalata, köztük a magyarországi eladására is készült. Ezt tavaly novemberben jelentették be. Akkor azzal magyarázták e szándékukat, hogy szeretnének jobban összpontosítani a kulcsfontosságú piacaikra. Az értékesítésekre azonban már nem került sor.

A Sberbank alapvetően egy jól működő bank volt, külső körülmények miatt került ebbe a helyzetbe - mutatott rá Kandrács Csaba. Noha néhány héttel a tulajdonosváltási szándék bejelentését követően az MNB 41 millió forintra bírságolta a bankot a hitelezési kockázatok kezelésére vonatkozó, a vállalatirányítási, az értékvesztés- és tőkekövetelmény-számítási, az informatikai, a betétbiztosítást érintő, illetve az adatszolgáltatási hiányosságok miatt.

A Sberbank Magyarorszég Zrt. engedélyének visszavonása azután lesz hatályos, hogy azt a Pénzügyminisztérium jóváhagyja - ez Kandrács Csaba szerint minden bizonnyal már ma meg fog történni. Azt követően indulhat el a betétesek kártalanítása, ügyfelenként 100 ezer euróig (ez jelenlegi árfolyamon nagyjából 37,5 millió forint) Ez automatikus jog, azt külön kérni nem kell. A teendők részletesen megjelennek majd az OBA és az MNB honlapján is.

Az ügyfelek három lehetőség közül választhatnak:

  • ha van más banknál számlájuk, akkor arra kérhetik az őket megillető összeget,
  • ha nincs máshol bankszámlájuk, akkor nyithatnak egyet és arra érkezhet a kártalanítás,
  • postai kézbesítést igényelhetnek, erre zömében kis összegű kifizetések esetében lesz lehetőség.

A Sberbank esete egyedi, a magyar pénzügyi rendszer stabilan működik - jelentette ki Kandrács Csaba. A hazai bankok, biztosítók, pénztárak és befektetési szolgáltatók tudják kezelni a helyzetet, az oroszországi kitettségük nem éri el a kritikus szintet.

Frissítés:

 

Lapunk azon kérdésére, hogy ez pontosan mit jelent, mekkora ez a kitettség összesen (értékben, ügyfelenként stb.), a sajtótájékoztatót követően az MNB az alábbi választ adta:

 

"A magyar bankszektor forrás- és eszközoldalon is mindössze minimális szinten érintett Oroszországban vagy Ukrajnában. Ezen belül kiemelendő, hogy az egyik vezető hazai hitelintézet rendelkezik leánybankkal mindkét országban. Az elvégzett stressztesztek és számítások szerint ugyanakkor ezen hitelintézet bankcsoport-szintű tőkemegfelelése kiváló, ami még jelentős további oroszországi, ukrajnai piaci sokk esetén sem változna érdemben."

 

Az utalás minden bizonnyal az OTP Bankra vonatkozik, amely kitettségével mi is foglalkoztunk:

 

Ugyanakkor az MNB alelnöke azt kihangsúlyozta: Magyarországon csak a Sberbank volt orosz tulajdonban, az oroszországi kitettségek elenyészőek voltak, a SWIFT-ből kizárt hét bank egyike sem tevékenykedett itt, így nem jelent kockázatot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!