6p

285 milliárd forintot folyósítottak eddig az NHP Hajrá hitelprogram keretein belül a kis- és középvállalati szektor rendelkezésére álló 1500 milliárd forintos keretből – derül ki a termék hivatalos weboldalán közzétett adatokból.

A Bank360.hu szakértői a bankokat kérdezték a kedvezményes vállalati hitellel kapcsolatos tapasztalatokról: a pénzügyi szakportál elemzői arra voltak kíváncsiak, hogy melyik a legnépszerűbb hitelcél, pénzintézetenként mekkora összeget folyósítottak, illetve hogy melyik ágazatba jutott eddig a legtöbb pénz.

Áprilisban adhatták be a kis- és középvállalati (KKV) szektor szereplői az első NHP Hajrá igényléseket. Mint ismert, ezt a hitelmódozatot a koronavírus-járványra reagálva tette elérhetővé a jegybank a kkv-k megsegítése érdekében. Azóta a közzétett adatok szerint 285 milliárd forintot vettek igénybe a vállalkozások, ami azt jelenti, hogy még további 1215 milliárd forint áll rendelkezésre az 1500 milliárd forintos keretösszegből.

A bankok visszajelzései alapján a program népszerű a vállalkozók körében, hiszen az elmúlt négy hónapban már több ezer vállalkozó élt a lehetőséggel, ami nagyrészt a kedvező, legfeljebb 2,5 százalékos kamatnak, valamint a rugalmas felhasználási feltételeknek köszönhető.

Mekkora az érdeklődés az NHP Hajrá iránt?

Az OTP Bank eddig több mint 800 szerződő ügyfélről számolt be, összesen 45 milliárd forintot meghaladó értékben, amelyből július végéig 24 milliárd forintot folyósított a hitelintézet.

Az UniCredit Bank 12 milliárd forint értékben folyósított NHP Hajrá hitelt az ügyfeleinek, azonban már közel 20 milliárd forint hitelösszegre kötött NHP Hajrá-szerződést, csaknem 220 ügyféllel. Az átlagos folyósított hitelösszeg 50-60 millió forint, az átlagos futamidő pedig 4-5 év.

Az MKB Bank 11 milliárd forintot meghaladó összegben folyósított eddig hiteleket az NHP Hajrá hitelprogram keretében, az átlagos folyósított összeg pedig meghaladja a 150 millió forintot. Az átlagos futamidő a beruházási hitelek esetén meghaladja a 6 évet, a többi hitelcél esetén pedig a 2 évet.

Az Erste Bank július közepéig több mint 150 ügyféllel kötött összesen közel 400 hitel- vagy lízingszerződést az NHP Hajrá programban, a szerződések összege a 30 milliárd forintot közelíti, a már folyósított hitelek összértéke pedig meghaladja a 20 milliárd forintot. Az átlagos hitelösszeg forgóeszköz-finanszírozás esetében 169 millió forint,  beruházáshoz kapcsolódó meglévő hitelek kiváltásánál 73 millió forint, míg új beruházás finanszírozása esetében 19 millió forint. A banknál a teljes NHP Hajrá-portfólió átlagos futamideje 3,8 év.

A Sberbank arról számolt be, hogy az NHP Hajrá program keretében most indultak el nagyobb volumenben a folyósítások, látványos eredményekre pedig szeptemberben számítanak. Az átlagos futamidő forgóeszköz hiteleknél 3 év, beruházási hiteleknél pedig 8 év.

A K&H Banknál több mint 500 ügyfél kötött már NHP Hajrá szerződést, 75 milliárd forint értékben.

A Gránit Banknál körülbelül 25 milliárd forint értékben kötött szerződést – a bank megfogalmazása szerint - “több tucat” ügyfél.

A Takarékbank 500 ügyfélről számolt be eddig, a hitelszerződések összértéke pedig július végéig elérte a 10 milliárd forintot.

Melyek a legnépszerűbb hitelcélok?

 

A bankok beszámolói alapján a vállalkozások többsége forgóeszközök finanszírozására, beruházásokra és hitelkiváltásra használja fel az NHP Hajrát.

Az OTP Banknál az összes igénylést vizsgálva az ügyfelek több mint fele az átmeneti fizetési nehézségek áthidalására is alkalmas, szabad felhasználású forgóeszközhiteleket kereste, több mint 43 százalékuk viszont beruházáshoz igényelt forrást. Hitelkiváltásra az ügyfelek 14 százaléka vette igénybe az NHP Hajrát.

Az UniCredit Bank ügyfelei a hitelösszeg közel kétharmadát beruházási céljaik megvalósítására fordítják, negyedét forgóeszközök megvásárlására, tizedét pedig lízingre.

Az MKB Banknál a két legnépszerűbb hitelcél a forgóeszköz-finanszírozás és a beruházás, de számos hitelkérelem érkezett hozzájuk lízing finanszírozás, hitelkiváltás és támogatás-előfinanszírozás céljából is.

A CIB Bank arról számolt be, hogy náluk a forgóeszköz-finanszírozás iránt a legnagyobb az érdeklődés.

Az Erste Bank által kihelyezett hitelek közel felét forgóeszköz-finanszírozásra vették fel a cégek. A beruházáshoz kapcsolódó források többsége a meglévő hitelek kiváltását szolgálta, míg mintegy harmada volt új hitel. A hitelintézet tapasztalatai szerint a járványveszély csökkenésével egyre több cégnél terveznek fejlesztést, beruházást.

 

A Sberbanknál az NHP Hajrá hitelt forgó és beruházási célokra 80-20 százalék arányban veszik fel, a hitelcélok között pedig a hitelkiváltás is szerepel.

Mely ágazatokba került eddig a legtöbb forrás?

Változó, hogy melyik banknál mely ágazatokból érzékelték a legnagyobb hiteligényt. Az OTP Bankhoz a kereskedelem és gépjárműjavítás területéről érkezett a legtöbb igénylés, de népszerű ágazat volt még az ingatlanfejlesztés, valamint a mezőgazdaság is.

Az UniCredit Bankhoz a legtöbb igénylés az energiagazdálkodás, a mezőgazdaság, az építőipar és a lakberendezés területéről érkezik, emellett szintén népszerű az NHP Hajrá az élelmiszeriparban működő, valamint fogyasztási cikkeket előállító vállalatok körében is.

Az MKB Bank tapasztalatai szerint minden ágazatból hasonló arányban érkeznek az igénylők, külön nem emeltek ki egyetlen szektort sem.

Az Erste a mezőgazdaság részéről tapasztalta a legnagyobb érdeklődést az NHP Hajrá iránt, a kihelyezett hitelek több mint 40 százaléka ebbe a szektorba ment, míg a második-harmadik helyen a feldolgozóipar és a kereskedelem áll 20-20 százalék körüli aránnyal.

A Sberbank tapasztalatai szerint az igénylő cégek többsége agrárvállalkozás, ipari tevékenységet űző vállalat, illetve kereskedelmi vagy szolgáltató tevékenységet folytató vállalkozás.

A CIB Banknál a népszerűbb szektorokról nem, csupán a legnépszerűbb lízingcélokról árultak el információt. A banknál kiemelkedő arányban lízingeltek az NHP Hajrá keretein belül kishaszongépjárműveket, mezőgazdasági gépeket, valamint ipari és termelőberendezéseket.

 

Gyors elbírálás, magas jóváhagyási arány

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tájékoztatója szerint két hét (10 munkanap) áll a hitelintézetek rendelkezésre, hogy a szükséges dokumentumok beérkezése után elbírálják a hitelkérelmet, amennyiben az igényelt hitelösszeg nem haladja meg a 300 millió forintot. Ezt a határidőt a bankok tartják is a beszámolók szerint, sőt, több hitelintézet számolt be ennél rövidebb, 5-8 munkanapos bírálati időről.

Több bank a jóváhagyási idővel kapcsolatos tapasztalatait is megosztotta a Bank360-nal, ők 80 százalék feletti jóváhagyási arányról számoltak be, vagyis az igénylő vállalkozások túlnyomó többségének jóváhagyják a beadott hitelkérelmét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!