2p

Legalábbis a Ryanairnél. Az ok: elszálltak az üzemanyagárak.

A következő öt évben 40-ről 50 euróra nő a Ryanairnél az átlagos jegyár - jelentette ki Michael O'Leary a BBC Today című műsorában. Szerinte a piac alsó szegmensében az igazán olcsó akciós jegyárak – az 1 eurós, a 0,99 eurós, sőt a 9,99 eurós viteldíjak eltűnnek.

Michael O'Leary hazabeszél. Fotó: Wikimedia/World Travel & Tourism Council
Michael O'Leary hazabeszél. Fotó: Wikimedia/World Travel & Tourism Council

A Ryanair első embere és az Orbán-kormány között a légitársaságokra is kivetett extraprofit-adó kapcsán durva adok-kapokra került sor az utóbbi hónapokban, mely e heti fejleményeként 300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki az ír székhelyű fapados társaságra. 

O'Leary most azt mondta, bár a légiközlekedés teszi ki a globális szén-dioxid-kibocsátás 2,4 százalékát, a közúti közlekedés megreformálásával többet lehetne nyerni. Bár az ő cége is gazdaságosabb repülők felé fordul, az autók és kamionok elektromossá tétele fontosabb lépés lenne a Föld jövője szempontjából.

A Ryainair jobban kezelte a járvány után ismét fellendülő kereslet miatti helyzetet, „részben a szerencsének, részben a bátorságuknak” köszönhetően - véli a vezetője -, hiszen ők már tavaly novemberben, az omikron-variáns terjedésének csúcsán megkezdték a stáb feltöltésére a toborzást. Emiatt 2022 első felében a Ryanair csak a járatai 0,3 százalékát volt kénytelen törölni, szemben például a British Airways 3,5 százalékos mutatójával.

Az olcsó jegyárak eltűnése ellenére egyébként O'Leary - mindegy hazabeszélve - úgy tartja, továbbra is sokat repülünk majd, mert az emberek inkább olcsóbb járatokat keresnek majd, nem pedig az utazások számát csökkentik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!