2p

Az alvállalkozón keresztül.

Jóllehet az adófizetőknek több százmilliárdos veszteséget okozó, elavult Dunaferr megmentésének az volt az egyik fő indoka, hogy munkahelyeket mentsenek meg, a nem egészen egy hónapja regnáló indiai vezetés máris leépítésről döntött. Tette ezt trükkösen: kormányzati hátszéllel az acélműtől függő alvállalkozót rúgta ki - számolt be a hvg.

„Értesítem, hogy a Ferromark-Halna Kft-nél, mint munkáltatónál fennálló, határozatlan időtartamú munkaviszonyát … a mai nappal felmondással megszüntetem” –

így kezdődik az a lap birtokába került november 16-ai levél, amelyet a portál szerint mintegy száz dolgozó kapott meg hideg zuhanyként. A Ferromark-Halna 2014 októberétől, azaz épp kilenc éve dolgozott a tavaly év végén felszámolásra jutott, majd idén nyáron átszervezett és értékesített Dunaferr kohászati üzemében, ahol salakgyártási és anyagmozgatási feladatokat látott el.

Hozzátették: miután a Dunaferr életképes részeit eladta a felszámoló, júliusban az alvállalkozóval kötött szerződés a Duna Furnace nevű új kft.-re szállt át, amelyben a Liberty átvette az uralmat. A kormány ezt gondosan megelőzve, szeptember végén hozott egy olyan – természetesen háborús vészhelyzeti – rendeletet, amely felhatalmazta az új Dunaferr-céget arra, hogy minden korábban kötött szerződését indoklás nélkül, nyolc napos felmondási idővel megszűntetheti – áll a dolgozóknak átadott felmondás indoklásában. A kormányrendelet ugyanis felülírja az alvállalkozókkal kötött szerződések szigorúbb, hosszabb felmondási időt biztosító feltételeit - írta a lap.
 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!