1p

A koronavírus-járvány miatt számos vállalkozás állt le, ám akik folytatták a működésüket, azok is többnyire jegelték a kommunikációjukat. A gazdaság ismételt beindulása során kulcsfontosságú lesz, ki és milyen eszközökkel éri el az ügyfeleit.

A járvány miatt bevezetett korlátozások egy részét már feloldották, és a kijárási korlátozások megszűntek, és június 20-án várhatóan véget ér a rendkívüli jogrend, ez pedig a hétköznapokban és a gazdasági életben is érezteti hatását. A cégek igyekeznek visszatérni a normális működéshez, ami a munka megkezdésén túl az ügyfelek tájékoztatását és újak szerzését is magával vonja.

Fontos lesz, ki tudja hatékonyabban elérni az ügyfeleket
Fontos lesz, ki tudja hatékonyabban elérni az ügyfeleket

Számos olyan vállalkozás van, ahol nem ál rendelkezésre marketing és kommunikációs csapat, számukra próbál segítséget nyújtani az Alright Communications által készített letölthető tanulmány. A sales-szakértőből, vizuál-hozzáértőből, pro szövegíróból, hirdetési szakemberből és sokat látott PR-esből álló csapat által összeszedte azt a 10 lépést, amely megkerülhetetlen a hatékony, releváns és minőségi kommunikációhoz, a tervezés első tollvonásától a sikeres kommunikációs aktivitásokból leszűrt tanulságok továbbgondolásáig.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!