2019. május 17. 07:43
MTI

Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma formálisan is megtiltotta amerikai termékek eladását a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalatnak.

A minisztérium rendelete a Huawei 68 leányvállalatát érinti szerte a világban, kéttucatnyi országban.  A tárca szóvivője szerint a döntés péntektől lép érvénybe, és érint Huawei-vállalatokat egyebek között között az Egyesült Királyságban, Kanadában, Brazíliában, Japánban és Szingapúrban is.

Ahhoz, hogy a kínai óriáscég amerikai gyártmányú chipekhez és más alkatrészekhez jusson, ezentúl az amerikai kormány engedélye szükséges. Ez érvényes a már leadott megrendelésekre is, amelyeket a kereskedelmi tárca most részletesen áttekint. A licenceket rendszeresen felülvizsgálják majd.

A kormányzati rendeletben azzal érvelnek, hogy a Huawei nem egyszer az Egyesült Államok nemzetbiztonságának kárára vagy külpolitikai érdekeivel szemben cselekedett. Erre példaként egy brooklyni szövetségi bíróságon folyó pert hoztak fel, amelyben azzal vádolják a Huaweit, hogy megsértette az Irán elleni amerikai szankciókat. A kínai vállalat tagadja ezt.

Amerikai törvényhozók és kormányzati tisztségviselők felhívták a figyelmet, hogy a kereskedelmi minisztérium rendelete megnehezíti majd a Huawei helyzetét, hiszen sok portékájához kulcsfontosságú amerikai alkatrészeket használ.

Amerikai cégek is pórul járnak

A Wall Street Journal az egyes amerikai vállalatokat érő károkat vette számba. A lap szerint a Szilícium-völgy tech-cégei érzik meg majd leginkább a tiltást, mivel a Huawei rendszeres üzleti kapcsolatban áll velük. A Qualcommtól és a Broadcomtól például az okostelefonjaihoz chipeket, az Inteltől a mobilhálózat tornyaihoz szükséges alkatrészeket, az Oracle-től pedig szoftvereket vásárol.

Cetelem MKB Cib Tov·bbi aj·nlatok