4p

A hazai üzleti élet felcsúti csodáját Mészáros Lőrincet sokáig Mark Zuckerberghez mérték. Mi azonban egy találóbb párhuzamra leltünk.

A magyar sajtó időről időre próbálta megfejteni az egészen nyilvánvalót, vagyis hogy lett pillanatok alatt a kis vidéki gázszerelőből milliárdos üzletember, majd mára – nagy valószínűség szerint – az ország legvagyonosabb polgára. Ezt az exponenciálisan gyorsuló vagyonnövekedésének kezdetén 2014-ben már megfejtette, amikor Mészáros Lőrinc maga is megfogalmazta, a jó istennek, a tudásának, a szerencsének köszönheti a meggazdagodását, és Orbán Viktor személyes ismeretsége is segített neki.

Az évről évre egyre látványosabb vagyongyarapodás ha a választópolgárokat nem is, a sajtó egy részét mindenképpen kíváncsivá tette. Az elmúlt négy évben számtalan összehasonlítás jelent meg, amelyben Mészáros vagyoni helyzetét mérlegelték. Az egyik ilyen szerint, amely 2017-ben készült Mészáros sokkal gyorsabb ütemben tudta növelni a vagyonát, mint a világ egyik legokosabb informatikai cégvezetőjének tartott Mark Zuckerberg. Igaz, a Facebook alapítójának még úgy is sokkal több pénze van, hogy az elmúlt napokban a Facebook részvények zuhanása miatt az ötödét elbukta.

Ezt firtatva akkor a hvg.hu kérdezte meg Mészáros Lőrincet, hogyan nőhetett cégének árbevétele tíz év alatt hússzorosára, miközben ez idő alatt Mark Zuckerberg vezetésével berobbanó Facebook mindössze hatszorosára emelte bevételeit. „Hát lehet, hogy okosabb vagyok, nem gondolja?” – válaszolt a felcsúti polgármester. Hogy csak trollkodni akart az újságíróval, vagy komolyan elhiszi, hogy nála van a bölcsek köve, és a saját magának köszönheti üzleti sikereit, azt nem tudjuk. Nyilatkozataiban viszont rendre magának vindikálja utóbbi időben az üzleti sikereket, a korábbi tényezők közül ugyanis egyet szisztematikusan tagadni kezdett, rendre azt állítja, az Orbán Viktorral ápolt barátságának semmi köze a meggazdagodásához.


A sajtó persze Mészárost nyilatkozata után gyakran illette a magyar vagy felcsúti Zuckerberg jelzővel. Pedig van egy üzletember, aki talán sokkal jobban párhuzamba állítható lenne az ország gázszerelőjével. No nem azért, mert lezsírozott tendereken nyerve lépdelt előre a vagyoni rangsorban, hanem azért, mert ahova belép a cége, ott fejreállnak a korábbi viszonyok.

Jeff Bezos és az Amazon hasonlóan a Mészáros-cégekhez mindenevőnek tűnik, az egykor internetes könyvkereskedésből kinőtt online óriás számos piacra belépett az évek során. Mészáros a NER amolyan előretolt bástyájaként a mögötte álló politikai és jogi gépezetnek köszönhetően ha belép egy szegmensre ott rövid időn belül megszűnik a korábbi piaci logika. Noha az alapokat és a kiszorítósdi szabályrendszerét még Simicska Lajos fektette le, az ő 2014-es kigolyózása után Mészáros Lőrinc volt, aki a kitaposott úton nagyon gyorsan a csúcsra ért. Több ágazat, így az építőipar, a szállodaipar, a kommunikációs és médiapiac pillanatok alatt a befolyása alá került, és az itt működők vagy kaptak Mészároséktól egy felvásárlási ajánlatot, vagy ha nem voltak ilyen szerencsések, akkor vállalkozásai személyében egy olyan konkurenst, aki "más szabályok szerint játszva" tudja őket kiszorítani a piacról.

Az üzleti élet csodái, Mészáros és Bezos
Az üzleti élet csodái, Mészáros és Bezos

Óriási különbség, hogy Bezos és cége persze nem ilyen elvek mentén működik, ugyanakkor vele sem akar senki konkurálni. Mögötte ugyanis nincsenek befolyásos politikusok, akik cukorral vagy korbáccsal egyengetnék az útját, van viszont egy hihetetlenül fejlett informatikai infrastruktúra és egy hiperagresszív növekedési stratégia. Az Amazon brutálisan növekszik, a napokban közzétett gyorsjelentés szerint a bevételei még mindig közel 40 százalékkal nőnek, egy negyedév alatt több mint 50 milliárd dollár bevételt termelt a cég. A vállalatértékeléseiről ismert professzor Aswath Damodaran a napokban úgy nyilatkozott, hogy félelmetes az Amazon. Szerinte már-már nem is egy vállalat, hanem egy platform, és képes bármilyen iparágba belépni, ha pedig ott van, „fejre állítja azt”. Így volt tavaly, amikor az élelmiszer kiskereskedelmi szektort vette célba, és felvásárolta a Whole Foods üzletláncot, vagy idén a PillPack online gyógyszerlánc megvételekor.

A jövőben tehát ha valaki a felcsúti üzleti birodalom szárnyalását látva párhuzamot akar vonni Mészáros Lőrinc és valamely nemzetközi óriásvállalat vezetője között, érdemes átgondolni azt. Javaslatunk, hogy ezentúl ne magyar Zuckerberg legyen, inkább felcsúti Bezos…

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!