3p

A végén milliárdos nyereséggel sikerült a tavalyi évet zárnia a zöld-fehéreknek.

Hatalmas mértékben nőtt az újabb bajnoki címet szerző Fradi költségvetése 2022-ben - derül ki az FTC Labdarúgó Zrt. éves beszámolójából. Az értékesítési és egyéb bevételeknek köszönhetően 17,2 milliárd forint állt rendelkezésre tavaly a csapat mögött álló gazdasági társaságnál. Nem vállalunk ekkora összegnél túl nagy kockázatot, amikor kijelentjük: toronymagasan emelkedik már ki a Fradi büdzséje az NBI-es mezőnyből. A 17,2 milliárd forint egyébként 36,5 százalékkal több az előző évinél, ebből 

  • 6,6 milliárd forint származik értékesítésből, 
  • 10,6 milliárd forint pedig egyéb bevételként könyveltek el. 

Nemcsak a pályán örülhettek a tulajdonosok. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Nemcsak a pályán örülhettek a tulajdonosok. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az értékesítési bevételeknél érdemes egy gondolat erejéig megállni, ugyanis emberemlékezet óta nem történt ilyen a Fradival: 1,7 milliárd forint exportértékesítésnek köszönhető bevételre is szert tettek. Egyébként a kiegészítő mellékletben meglehetősen szűkszavúan részletezik a bevételek összetételét. A 6,6 milliárdos árbevételből

  • 3,1 milliárd szponzorációs bevétel, ami egyébként visszaesett 2021-hez képest, akkor valamivel több mint 4 milliárdot könyveltek el, 
  • 1,6 milliárd sportlétesítmény és marketing jogok hasznosításából származik, 
  • 1,8 milliárdot pedig egyébként tüntettek fel. 

Ami pedig az egyéb bevételeket illeti, a 10,6 milliárd forintból

  • 4,9 milliárd a férfi, felnőtt csapat szereplése utáni vagyoni értékű jogok (egy éve ezen a soron még 5,55 milliárd szerepelt), 
  • 4,6 milliárdot kaptak támogatásként az FTC-től, 
  • 757,9 millió forint sportakadémiai támogatás.

A bevételek növekedésével párhuzamosan nagy mértékben emelkedtek a ráfordítások is: anyagjellegűként 3,3 milliárdot számoltak el a korábbi 2,8 milliárd után, személyi jellegűként pedig 9,4 milliárdot az előző évi 7,4 milliárd után. 

Bár - a csapatokhoz hasonlóan - a Fradi sem bontja meg a kiegészítő mellékletben az alkalmazottakat sportolókra és egyéb dolgozókra, mégis érdemes a rendelkezésre álló teljes létszám és bérköltség adatokból átlagbért számolni (tehát a takarítónő, irodai alkalmazott, játékosokra vetítve).

2022-ben az FTC-nél havi bruttó 2,97 millió forintos fizetés volt az átlag, míg 2021-ben ez 2,3 millió forintot tett ki. A növekedés mértéke 26 százalékos. 

A pénzügyi műveleteken elért 231 milliós veszteség és a közel 146 millió adófizetési kötelezettség elszámolása után hatalmas profitnövekedésről árulkodnak a számok. A tavalyi 1,3 milliárd forintos tiszta nyereség az elmúlt évek egyik legnagyobb profitja (ennél kicsivel több mint 1,6 miliárdos nyereséget termeltek 2020-ban), és egyben 418 (!) százalékkal magasabb a 2021-es 275 milliós év végi plusznál. 

A Fradi beszámolójából említésre méltó még, hogy közel 11,5 milliárd forint pihen a zrt. bankszámláján szemben az előző évi 2,5 miliárd után, a kötelezettségei pedig "csupán" 2,1 milliárd forintot tesznek ki a korábbi 2,2 milliárd után. A cash-flow pedig arra is rávilágít, hogy tavaly valamiért szükség volt egy 4 milliárd forintos kölcsön felvételére, amit még abban az évben vissza is fizettek, így az feltételezhetően csupán likviditási célokat szolgált. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!