7p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Újra és újra kiderül, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség kiknek ad vissza nem térítendő állami támogatást százmilliós, milliárdos mértékben. Most újabb nevek kerültek napfényre.

Megújult a kormányzati felügyelet alatt álló Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által indított, összesen 300 milliárd forintos Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési program honlapja, és rögtön előkerültek olyan lezárt pályázatok eredményei, amelyek eddig nem voltak ismertek, pedig nem csak 2020-ban, hanem 2019-ben odaítélt vissza nem térítendő állami támogatásokról van szó.

Nehéz is hol kezdeni a lista bemutatását, de általánosságban elmondható: az Orbán-kormány olyan fejlesztéseket finanszíroz közpénzből, amelyek tulajdonosainak minden bizonnyal akadna saját forrása is a beruházásra. A 2020-as döntéseket átnézve megállapítható, hogy újabb, legalább 3,1 milliárd forint közpénzt osztottak ki vidéki panziók és szállodák építésére vagy fejlesztésére.

A Hernádi Zsolt MOL-vezér unokaöccse, Hernádi Ádám polgármester által irányított Esztergomban egyre több helyszínre kerülhetnek ki a nyertes Kisfaludy-pályázatokról szóló és a kormánynak köszönetet mondó táblák. Például a BSP Ingatlanberuházó Kft. most 210 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott egy négycsillagos panzió kialakítására. A BSP egyik tulajdonosa a HB Property Kft.-n keresztül Bacsa György, aki Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgató unokatestvérének a fia és a MOL egyik igazgatója, de Hernádi Gran Private Equity Zrt. nevű cégében is igazgatósági tag.

Két panziót is építhet Esztergomban Horváth Mihály, aki a korábbi fideszes polgármester, Meggyes Tamás kampányfőnöke és önkormányzati képviselő is volt: a GUPLAS Vagyonkezelő Kft. és az IMMO-GRANUM Kft. nevű cégei 144 és 134 millió forintot kaptak. Sorra nyeri el az esztergomi önkormányzat közbeszerzéseit a C-Sped 84 Kft., de most a Kisfaludy-pályázaton is nyert a cég 64 millió forintot egy panzióra. Nem meglepő, hogy Esztergomba ömlenek a kormányzati támogatások, hiszen Hernádi Ádám több mint négy évet Orbán Viktor kormányfő stábjában dolgozott, de a Guller Zoltán vezette MTÜ-ben is dolgozott a szervezet kabinetfőnökeként.

A nyertesek között van Száraz István két cége is. A Dunakanyar Turisztikai Kft. egészen pontosan 300 millió forint közpénzt kapott egy 25 szobás, négycsillagos panzió létesítése Zebegényben. Míg a Riverview Ecolodge Kft. 90 millió forint közpénzt fordíthat egy dömösi négycsillagos panzióra. A Dunakanyar Kft. (a cég tavaly mintegy 5 milliós forintos veszteséggel zárt) többségi tulajdonosa a Drycom Informatikai Tanácsadó Kft.-n keresztül Száraz István. Szintén a Drycom Kft.-nek van tulajdona a a Riverview Ecolodge Kft.-ben. 

Száraz István leginkább onnan ismert, hogy 2013 végén ő indította el a vs.hu nevű, függetlennek ígért híroldalt, melyhez több neves online újságírót is leigazolt. A portál elindításához szükséges százmilliók forrása eleinte nem volt ismert, ám 2016 áprilisában kiderült, hogy a lapot kiadó New Wave Média több mint félmilliárd forintot kapott a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank alapítványaitól. A lap sehol sem jelezte, honnan van a pénz. A New Wave Média egyébként 2015 végén több mint 4 milliárd forintért felvásárolta az Origo Média Zrt-t., 2017 nyarán pedig Matolcsy Ádám, Matolcsy György fia nevére is vette a New Wave-et. A cég azóta már a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz tartozik.

A nyertesek között ismét felbukkan például az Ináncsy família. Ezúttal az ERNŐKER Kft. nevű cégük kapott 62,5 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást egy új, 3 csillagos panzió létesítése Rátka külterületén, a Tokaji Történelmi Borvidéken. A cég az Ináncsy Holdingon keresztül Ináncsy Miklós tulajonában van.

Lapunk írta meg korábban, hogy a Hotel Tokaj felújítására 349 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott költségvetési forrásból a Hotel Tokaj Kft., amely szintén az Ináncsy-hotelbirodalom része. A családé többek között a négycsillagos Hotel Aurum is Hajdúszoboszlón, amelyet a Hajdú Park Kft. működtet és 8 millió forintot nyertek a Kisfaludy-pályázaton.

De ki is Ináncsy Miklós, és miből vették meg ezt a rengeteg szállodát Tokajtól Hajdúszoboszlóig? Az alapblog.hu készített vele interjút, amiből kiderül például, hogy a rendszerváltáskor jókor volt jó helyen: a budapesti Közvágóhíd 14,5 hektátos területét a 90-es években nagyon jutányos áron vette meg a Budapesti Húsnagykertől, amelynek igazgatója volt, majd bombaüzleteket kötve részben értékesítette a telkeket.

Vissza 2019-be

Ennél jóval nagyobb összegek kerültek elő az MTÜ 2019-es dokumentumaiból. Például a Visegrád Lepence Völgy Strandfürdő Kft. 2,9 milliárd forintot kapott a Lepence strandfürdő fejlesztésére. Lapunk írt arról, hogy a jövőben még több vendég érkezhet Visegrádra. Ebben bízik például az Appeninn Nyrt. is, amely a 2007-ben bezárt visegrádi Lepence strandfürdőt nyitná meg egész évben működő zárt élményfürdőként.

Júniusban többségi tulajdonrészt szerzett a Jellinek Dániel hazai ingatlanguru érdekeltségei közé tartozó Appeninn Nyrt. a Dreamland Holding Zrt.-ben, amely az elmúlt időszakban több jelentős vidéki turisztikai ingatlanfejlesztési projektet is elindított. A cégcsoporthoz tartozik a Visegrád Lepence Völgy Strandfürdő Kft. is, amely már telepítési tanulmánytervet nyújtott be az önkormányzatnak, az építkezés helyszíne kiemelt fejlesztési terület lehet, a helyi turisztikai bizottság pedig már látta is a lepencei strand látványterveit, amit a Bord Építész Stúdió Kft. készített.

Szintén az Appeninn és Jellinek Dániel érdekeltségébe tartozó TATK Tokaj Aktív Turisztikai Központ Kft. pedig 993 millió forintot kapott az MTÜ-től Tokaj kiemelt turisztikai fejlesztési térség attrakciófejlesztésére. Bármit is jelentsen ez.

Még egy milliárdos kapott milliárdokat

Nem tudni pontosan, hogy mi lesz a konkrét projekt, de nagyon jól hangzik, hogy a Dorottya Experience Kft. 3 milliárd forintot kapott a Dorottya Experience megvalósítására. Egyelőre erről nem tudni semmit. Az biztos, hogy a Dorottya Experience Kft.-t tavaly alapították és Kreinbacher József többségi tulajdonában van. Milliárdos pezsgőgyárosról van szó. Legutóbb akkor lehetett róla hallani, amikor a 24.hu nyáron megírta: a Sikló-Beruházó Kft.-ben kisebbségi tulajdonos lett Kreinbacher József a Gellért Hill Experience Kft.-n keresztül. Ez a cég építheti a gellérthegyi siklót, amit Karácsony Gergely főpolgármester is támogat.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alá tartozó MTÜ a közelmúltban hozta nyilvánosságra a nyertesek listáját, amiből kiderült: összesen 13 471 vidéki szálláshely tulajdonosa kapott augusztus folyamán szobánként egymillió forint vissza nem térítendő támogatást, összesen mintegy 45 milliárd forintot a kormánytól.

A kormány szerint nincs ezzel semmi probléma: Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint nem politikai szimpátia alapján, hanem kizárólag szakmai alapon dől el az, hogy kik kapnak turisztikai fejlesztési támogatást. Ezeket a fejlesztéseket ugyanis magyar emberek hajtják végre, magyar embereknek adnak munkát, a magyar turizmus és a magyar gazdaság bővüléséhez járulnak hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!