2p

Az SGF Silu Global Fund Zrt-nek már csak a neve az eredeti, a korábbi tulajdonosok eltűntek.

Az Alfahír vette észre, hogy a taszári repülőtér megvásárlására kijelölt cég tulajdonosi köre teljesen átalakult. A cég két férfi, Cseke István és Németh János 50-50 százalékos tulajdonában állt, majd december elején derült ki, hogy kisebbségi tulajdonosként megjelent a cégben az egykori újpesti sztárcsatár, Kovács Zoltán.

A Cégbírósághoz benyújtott dokumentumok szerint a cég december 15-én megtartott közgyűlésén már egész más volt a helyzet. Kovács a cég 50 részvényéből a korábbi 6 helyett már 23-at birtokol, mellette a győri illetőségű Császár Lászlónak van szintén 23 részvénye, a fennmaradó 4 darab tulajdnosa pedig Oláh János Róbert szombathelyi lakos. Az Alfahír szerint utóbbi még egy szerszámgépekkel foglalkozó cég, valamint egy fogászattal foglalkozó vállalkozásban található meg, míg Császár korábban az Inter-Európa Bank osztályvezetője volt, neve jelenleg két családi vállalkozásban, köztük egy pénzügyi közvetítő cégben bukkan fel.

Cseke István és Németh János viszont eltűnt a tulajdonosok közül. A jegyzőkönyv szerint a vezérigazgató és a cégvezető „egyéb elfoglaltságaira hivatkozva” lemondtak megbízatásukról. Lehet, hogy ez az egyéb elfoglaltság az újpesti focicsapat megvásárlása, hiszen Csekéék nemrég arról nyilatkoztak, hogy Kovács egykori csapatának megszerzése továbbra is "eltökélt céljuk".

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!