2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A brókerbotrányokkal kapcsolatos kárrendezés a pénzügyi szektornak évi 20 milliárd forintba kerülhet 6-8 évig, nem számítva a speciális Quaestor-alap bevás befizetés feletti feltöltését - közölte a Heti Válasz hetilappal Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója.

A hetilap csütörtökön megjelent számának adott interjújában a jegybanki szakember elmondta: a kárrendezésre az OBA-nak és a Bevának 200 milliárd forint körüli összeget kell előteremtenie, illetve a kimerült alapoknak 110 milliárd forintra lesz szükségük a "normál" feltöltöttségi szint eléréséhez. A teljes 300 milliárdos összeget a tagoktól, illetve a felszámolt cégek vagyonából teremthetik elő - mondta a szakember.

Mindkét alapnak lehetősége díjbevételének növelésére. A Beva jelenleg a biztosított összeg 0,45 ezrelékét kitevő díjat szed, ami 3 ezrelékig növelhető, míg az OBA 1,2 ezreléket, ami 2 ezrelékre emelhető. Ugyanakkor akár rendkívüli éves befizetést is elrendelhetnek az éves díj 100 százalékáig - jegyezte meg Nagy Márton.

Emlékeztetett arra, hogy az MNB azt javasolja: a Beva esetében 20 ezerről 100 ezer euróra emelkedjen a kártérítés maximális összege. A jegybank összeolvasztaná a két alap vagyonát kezelő szervezetet.

Nagy Márton kitért arra is: a pénzügyi rendszer árfolyamkockázatának kiküszöbölése érdekében forintosítani kellene a devizaalapú autóvásárlási hiteleket. A devizás személyi kölcsönökkel együtt 500 milliárdos hitelállományról van szó, közel 290 ezer szerződéshez kapcsolódóan - közölte a szakember.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!