Inkább a magasabb áfa-kulccsal számláznak az éttermek


Több étterem úgy döntött, hogy egyszerűsít és inkább a 27 százalékos forgalmi adóval számol ott is, ahol 18 százalékot irányoztak elő januártól, ez viszont szabálytalan és bírsághoz vezethet - írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke az egységesítést a lapnak azzal indokolta: az éttermek így védik ki, hogy egy esetleges adóhatósági ellenőrzésen "fogást találjanak rajtuk".

Michnai Attila adószakértő szerint viszont ez a gyakorlat egyértelműen törvénysértő, amiért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 500 ezer forintig terjedő, úgynevezett mulasztási bírságot számol majd fel, csak az a kérdés számlánként, vagy egy ellenőrzés után egy összegben fog ennyit kérni a vendéglőtől.

Könnyid László elmondta azt is, hogy a szervízdíjaknál is egyszerűsítenek az éttermek, sokan a magasabb bevételű tételre számolják fel a 10-15 százalékot, egységesítik a számlát.

Az alelnök szerint a valószínűsíthető türelmi idő után fény derül bizonyos problémás, precedens jellegű esetekre, amelyekből mindkét fél tanulhat és remélik, ezek miatt eleinte nem jár még büntetés.

Hangsúlyozta, a szövetség, az egyszerűsítés jegyében, a tapasztalatokat és a javaslatokat pár hónapon belül a nemzetgazdasági tárca elé tárja a szabályozás finomhangolása érdekében.
 
MTI 


Tudja?

Vizes-vb költségszámláló*


* a közbeszerzési hirdetmények alapján ennyit már biztosan elköltöttünk a 25 milliárdosra tervezett rendezvényre

.
hirdetés
Promóció

Így kereshet pénzt profikkal
Érdemes a befektetési döntéseket magunknak meghozni, vagy bízzunk inkább szakemberekben?

Élményfaktor a digitális fizetésben
Lakást vegyünk vagy aranyat?

Nulla kamatot adnak a bankok? Akkor most mit kezdjen a pénzével?

-----------------------------------------------------------------------------

Most sokat spórolhat a céges tankoláson, mutatjuk hogyan!
Ha személyre szabott, prémium szolgáltatásokat szeretne valaki, nem a "megszokott" nagy olajvállalat kútjait érdemes választani.

-----------------------------------------------------------------------------

Mire épülnek a digitális fizetési modellek? Mi köze az élménynek a profithoz? Mit adhatunk a felhasználóknak?

Élményfaktor a digitális fizetésben

.
hirdetés
elrejt
 
.