Az áprilisi választás hirtelen fordulatot hozott a magyar gazdaság kilátásainak megítélésében. Amint kiderült, hogy a Tisza Párt meggyőző választási eredményt ért el, a megalakuló új magyar kormány pedig határozottan lezárja az Orbán-rezsim addigi EU-ellenes politizálásának korszakát, a hangulat gyökeresen megváltozott. Az EU-ból való kisodródás veszélye elmúlt. Az új kabinet – megerősítve korábbi választási ígéreteit – bejelentette az euróövezethez való csatlakozási szándékát, és konkrét céldátumot nevezett meg az euróátvételi tesztmutatók teljesítésére.
A 2030-as céldátum meglehetősen közeli, de nem elképzelhetetlen.
A politikai váltás hirtelen vonzóvá tette a magyar gazdaságot és a forintot a külső piaci szereplők, valamint a hazai pénztulajdonosok szemében egyaránt. A pénzügyi piacok rendkívül gyorsan és pozitívan reagáltak a fejleményekre.
Kamatmegtakarítás és az uniós források felszabadítása
A beáramló, jelentős tőke hatására a forint árfolyama azonnal látványosan erősödött, és megugrott az állampapírok iránti kereslet is. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által kibocsátott kötvények a korábbinál sokkal kedvezőbb kamatszinteken keltek el. Bár a német hozamokhoz képest még mindig nagy a felár, a javuló megítélés miatt a választások utáni kibocsátásoknál ez a rés a lengyel szintre vagy akár az alá süllyedt. Ez máris komoly kamatkiadás-megtakarítást eredményezett.
A kamatkiadások mérséklődése biztató fejlemény, különösen úgy, hogy az örökölt költségvetési helyzet sokkal rosszabbnak bizonyult a félévvel korábbi, legpesszimistább előrejelzéseknél is. A várakozásokat ugyanakkor jelentősen javította a korábban befagyasztott vagy elveszni látszó uniós források felszabadítása, amelyet az új kormány nagy erőkoncentrációval sikeresen elért. Így olyan keresletnövelő tényező jelent meg a horizonton, amelyre égető szükség van a megelőző évek gazdasági pangása, különösen a beruházások tartós, trendszerű visszaesése után.
A gazdaság két arca: dezinfláció versus költségvetési hiány
A forint erősödése érdemben ráerősített a már megindult dezinflációs folyamatokra. Az új geopolitikai fordulat tehát kézzelfogható javulást hozott egy kritikus gazdasági területen. Tette ezt annak ellenére, hogy a távozó kormány által hátrahagyott költségvetési kép riasztó: a GDP-arányos deficit túllépte volna a 8 százalékos értéket. Kimondható, hogy a kormányváltás nélkül az ország pénzügyi helyzete igen súlyos, minden bizonnyal válságos lett volna – de ez már a múlt.
Célegyenesben a maastrichti kritériumok?
A szakmai fórumokon és az igazgatósági termekben most az euróátvételi pálya körüli találgatások uralják a napirendet. A 2030-as év közelsége ellenére egy erőteljes makrogazdasági kiigazítással, valamint a versenyt torzító állami intervenciók felszámolásával a kijelölt céldátum – egy adag szerencsével – elérhetőnek tűnik. Amennyiben 2030-ra teljesülnek a maastrichti kritériumok, az ország végre új pénzügyi alapokra helyezheti a működését, megtörve a több évtizedes fiskális sodródás trendjét. A gazdaság ezzel megszabadulhat az inflációs hajlamú, ingadozó árfolyamú saját fizetőeszközből adódó többletkockázatoktól. A szokásos eljárásrendet követve az euróra való tényleges átállás 2032. január 1-jével be is következhet.
Mindez természetesen azzal a feltételezéssel mondható ki, hogy addig nem érik Magyarországot súlyos, aszimmetrikus külső sokkok, és a gazdaság erőteljes növekedésnek indul.
A modern magyar gazdaságtörténet példátlan pangása
Míg a külső sokkokat nem láthatjuk előre, a növekedési képességet illetően jogos kételyek és aggályok merülnek fel. Az előző országgyűlési választás óta eltelt négy év során a magyar GDP növekedése összesen még az egy százalékot sem érte el – és ez nem az éves átlag, hanem a négy esztendő összesített teljesítménye!
Ilyen mértékű pangás példátlan a modern magyar gazdaságtörténetben. Mivel a hasonló helyzetű, földrajzi fekvésű és fejlettségű társnemzetek (csehek, lengyelek) az utóbbi években tisztes növekedést produkáltak, a gazdasági teljesítmény megtorpanását magyar-specifikus jelenségnek kell tekintének. Az okokat tehát nem a külső konjunktúrában vagy a német gazdasághoz fűződő viszonyban kell keresni.
A fiskális ösztönzés kudarca
A növekedési megrekedés azért is különös, mert a magyar államháztartás ezekben az években hatalmas deficittel működött, és nőtt a GDP-arányos adóssághányad is. Az állami eladósodás jellegéből fakadóan megterheli a jövőt, a magas szuverén kockázati szint miatt pedig drágította az államadósság finanszírozását. Ezzel együtt várható lett volna – ahogy azt az Orbán-kormány gazdasági miniszterei rendre megígérték –, hogy a fiskális ösztönzés beindítja a növekedést.
A jelentős állami pénzek rosszul ütemezett és nem hatékony elköltése azonban keresleti oldalról sem tudta megtolni a konjunktúrát. Holott logikus feltételezés lett volna, hogy a nagy deficittel működő államháztartás legalább átmenetileg besegít a növekedési folyamatokba. Nem így történt.
Kérdés tehát, miként folytatódnak a reálgazdasági folyamatok, és képes lesz-e a magyar gazdaság tartós növekedési pályára állni.
Az eddigi tényadatok még nem mutatnak reálgazdasági fordulatot
A 2026-os év eddigi adatai nem adnak egyértelmű iránymutatást. Látható, hogy a korábbi kormány által – politikai megfontolásokból – felpörgetett bérkiáramlás és az egyidejű adócsökkentések hatására a lakossági fogyasztás maradt a gazdaság legdinamikusabb szektora, bár ennek az üteme is lassul. Ezt támasztja alá a kiskereskedelmi forgalom alakulása is a 2022 és 2026 augusztusa közötti időszakban.
A kiskereskedelmi üzletek forgalmának alakulása
(Forrás: KSH. 2021 átlaga = 100)
Az idei év eddigi részében a forgalom volumene 4,3 százalákkal emelkedett, de felemás megoszlásban: az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben mindössze 2,2 százalékos volt a volumenbővülés, miközben a nem élelmiszer-jellegű kiskereskedelemben 5,6 százalékot, az üzemanyag-kiskereskedelemben pedig 7,5 százalékot ért el a növekedés.
Politikai termékből piaci árazás: az üzemanyag-piac torzulásai
Ez utóbbi adat ismét rámutat arra, hogy a hazai viszonyok között politikai terméknek számító üzemanyagok esetében a fogyasztás addig tudott dinamikusan növekedni, amíg a hatósági beavatkozás mesterségesen lenyomta az árakat. Eközben a világpiaci árak emelkedése idején a takarékosság és az importvolumen visszafogása lett volna a racionális cél.
Amint a korábbi kormány által bevezetett üzemanyagár-konstrukció kivezetésre került, e termékkör árazása ismét piaci irányba mozdult, és a hazai árak kezdtek összhangba kerülni az európai szinttel. Augusztusban a hazai üzemanyagárak – a világpiaci olajárakat követve – 5,9 százalékkal emelkedtek a júliusi szinthez képest. Éves összevetésben a drágulás 6,9 százalékos volt, ami még mindig elmarad például attól, ami az Egyesült Államok belső piacain történt ugyanezen időszak alatt.
A rezsicsökkentés öröksége és a piaci bizonytalanság
Azt viszont még nem látni tisztán, hogy az előző rendszerben meghonosított, átpolitizált gyakorlatoktól sikerül-e teljesen megválni. A dízelautók tulajdonosainak juttatott – bár mérsékelt összegű – pénzügyi támogatás még a régi reflexeket idézi. Ami viszont nemzetgazdasági léptékű probléma, az a rezsicsökkentésnek nevezett hatósági tarifarendszer: ez rengeteg kárt okoz a makrogazdaságban, a lakossági energiatudatosság terén és a vállalati költséggazdálkodásban egyaránt. Egyelőre nem ismert, hogy ezzel a túlpolitizált örökséggel mit kezd az új kormány.
Ebben és a többi piacitorzító ügyben a gazdasági élet szereplői, a hitelminősítők and az elemzők nagyon várják a kormány tiszta üzeneteit és a gyors intézkedéseket – különösen a 2027-es költségvetési törvény keretein belül. A bizonytalanság ugyanis komolyan visszafogja a fejlesztési és bővítési szándékokat, hiába javulnak folyamatosan a pénzügyi és finanszírozási kondíciók.
Ipari mutatók: egyetlen jó hónap nem csinál nyarat
Mit mutatnak a termelési mutatók? Az augusztusi ipari adatok közlése után kifejezetten optimista, lelkes sajtókommentárokkal is találkozhattunk. Valóban jól hangzik, hogy az ipari termelés idén augusztusban 8,7 százalékos múlt felül a tavaly augusztusi szintet, és a júliusi kibocsátást is meghaladta 1 százalékkal. Egyetlen hónap adatai azonban – különösen a nyári leállások és az egyszeri hatások miatt sajátos augusztus esetében – még nem perdöntőek.
Már korántsem annyira szívderítő a kép, ha az ipari termelést némileg hosszabb időtávon tekintjük.
An ipari termelés volumenindexe
(Forrás: KSH. 2021 átlaga = 100)
Hosszabb idősort véve már látszik, hogy a 2025 év közepére eső mélyponthoz képest az utóbbi növekedéssel együtt is csak arról van szó, hogy 2026 nyár végére az ipari output mértéke már csaknem utolérte a 2021-es szintet. Ez így már nem hangzik annyira meggyőzőnek, mint ahogyan sokan a részadatokat kommentálták.
Kétarcú inflációs adatok és az euróövezeti mérce
Karakterében hasonló a legutóbbi fogyasztói árindex is: mutat valamilyen trendet, de az üzenete nem egyértelmű. Első ránézésre szinte árstabilitásról beszélhetnénk, hiszen szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan csupán 1,6 százalékkal haladták meg a 2025. szeptemberi szintet. Augusztushoz képest az árak 0,2 százalékkal növekedtek – ez már némi emelkedés, noha elmarad az előzetes elemzői várakozásoktól. Az említett belső bérnyomás, a rendkívüli szárazság miatti agrárcikk-drágulás, valamint a világpiaci energiamizéria következtében az energiatermékeknél ennél jóval nagyobb ütemű áremelkedést lehetett prognosztizálni.
Megjegyzendő, hogy a KSH legújabb havi indexe alaposabb vizsgálat után már kevésbé kedvező képet mutat. A harmonizált fogyasztói árindex egyéves visszatekintésben 2,1 százalék. Ez az adat is még figyelemre méltóan csekély, de azért más, mint a hivatalos, éves 1,6 százalékos áremelkedés. Márpedig lassan hozzá kellene szoknunk, hogy az euróátvétel szabályaira tekintettel a harmonizált fogyasztói árindexet (HICP) figyeljük.
Keresztúton a magyar gazdaság
Egészében tehát megmarad az erőteljes kettősség: a reálgazdaságban még nincs olyan fordulat, mint a pénzügyi folyamatokban, amelyekben a tavaszi események tényleges változásokat hoztak. A piacmozgató várakozások viszont maguk is gyorsan képesek módosulni: ha nem lesz kellően karakteres és fegyelmezett a 2027-es állami költségvetés, a kezdeti lelkesedés gyorsan csalódottságba fordulhat át.
A reálgazdasági fordulathoz egyfelől több idő kell, másfelől az uniós források beáramlásának gyakorlati megtapasztalása. Végül, de nem utolsósorban szükség van annak megnyugtató észlelésére, hogy a korábbi kormányok piacitorzító intervenciói végleg megszűnnek, és az új kormány nem csupán beszél a versenygazdaság helyreállításáról, hanem tetteivel is azt bizonyítja.
A Benchmark rovat cikkei itt érhetők el.
