Ha az inflációs közleménynek csak a fejlécét olvasnánk, nem lenne könnyű megmondani, melyik országra vonatkozik: „2026. júniusában a fogyasztói árak átlagosan 1,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz képest átlagosan nem változtak az árak.”
Ugyanis nem Svájc ez, ahol a fél százalékos pénzromlással az árindex kényelmesen benne marad a központi bank nulla és kettő százalék közötti célsávjában. De nem is a tripla A besorolású, eurózónás Hollandia, ahol az éves index épp most csökkent 3 százalék alá – jórészt annak köszönhetően, hogy az iráni válság lassú stabilizálódásával júniusra megállt az üzemanyagok drágulása. Bár a holland maginfláció így is 3,2 százalék.
Ez bizony a magyar adat. Egy olyan gazdaságé, amely az európai átlagnál hagyományosan jóval inflációsabb, és amelynek törékeny, hullámzó valutája az utóbbi időkig rengetget veszített az értékéből a többi devizához képest. Ráadásul az államháztartásról is élénk viták folynak: kérdéses, hogy az idei hiány megáll-e a GDP 7 százalékánál, vagy a 8 százalékot is meghaladja. Az ország kockázati besorolása eközben a BBB szinten vagy az alatt mozog.
A jegybank 2 és 4 százalék közötti inflációs célsávjához mérten a 2 százalék alatti mutató rendkívül jó eredmény. Még akkor is, ha a 3 százalékos sávközép nem túl ambiciózus – hiszen az EU-ban ez a legmagasabb –, és a forint vásárlóerője az elmúlt években rendszerint ennél sokkal gyorsabban romlott.
Globális viharok, hazai szélcsend
Most viszont hónapok óta stabil az árindex ebben a külső hatásoknak kitett, egyensúlyát vesztett országban. Eközben a pénzügyi elemzők február vége – az Iránt ért katonai csapás – óta a Hormuzi-szoros fejleményeit figyelik, és egy újabb globális inflációs hullám esélyeit latolgatják. 2026 tavasza nagy felfordulást okozott az energiapiacon: az Egyesült Államokban például ötven százalékkal ugrott meg az üzemanyagok ára a kutakon. A nemzetközi szervezetek a hirtelen energiaszűke miatt érezhetően vissza is vágták az idei globális növekedési előrejelzéseiket, és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) júniusi Inflációs jelentése is rögzíti, hogy Európában az energiapiaci zavarok miatt magasabb lett az árszint.
Ezzel a háttérrel még különösebb a magyar árak helyben maradása. Májushoz képest a fogyasztói árindex, a maginfláció és a nyugdíjas kosár változása is kerek nulla, és az EU-módszertan szerinti harmonizált index is mindössze egy ezrelékes emelkedést mutat. Az előző év júniusához mért adatok is roppant szolid pénzügyi helyzetet tükröznek:
| Megnevezés | Előző hónap | Előző év azonos hó |
|---|---|---|
| Fogyasztóiár-index | 0,0 % | 1,7 % |
| Harmonizált fogyasztóiár-index | 0,0 % | 2,1 % |
| Maginfláció | 0,1 % | 2,0 % |
| Nyugdíjas fogyasztóiár-index | 0,0 % | 1,4 % |
A tavaszi adatok után a júniusi számok is meglepték az elemzőket, akik már a mutatók újbóli megemelkedését várták. A szakmai konszenzus most is ez: az év második felében az infláció visszatér, és a nyári árcsend egy sor szabályozási és fundamentális ok miatt átmenetinek bizonyul. Vagy az elemzők bizonyulnak megint túl pesszimistának?
Mit mutat a fogyasztói kosár?
Érdemes azonban az átlagszámok mögé nézni, mert a termékcsoportos bontás árnyaltabb képet mutat.
Kezdjük a legérzékenyebb területtel, az élelmiszerekkel. Idén júniusban – a vendéglátást leszámítva – az élelmiszerek ára 2,4 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. Miközben az éttermi és munkahelyi étkezés csaknem 6 százalékkal drágult, a bolti vásárlás a KSH szerint olcsóbbá vált. Márpedig a vásárlók a tej, a hús, a sajt és a tészta árával találkoznak a leggyakrabban, így ez alakítja leginkább a mindennapi inflációs érzetet.
Ez a tétel nemcsak lélektanlag fontos, hanem azért is, mert a hazai jövedelmi szint mellett az élelmiszer jelentős részt hasít ki a családi költségvetésből. Három éve, a nagy európai élelmiszerár-robbanás idején meglepetést keltett, hogy a régiós országok közül még az eurózóna tagjainál is kétszámjegyűvé vált az infláció. Ennek oka a lakossági fogyasztás szerkezetében rejlett: nálunk és a szomszédoknál a családi büdzsé felét élelmiszerekre és rezsire költik. Ha az élelmiszerek ára mérséklődik, a teljes árindex is szolid marad – a rezsinél pedig a hatósági árazás nyújt védelmet.
Fotó: DepositPhotos
Az inflációérzékelést és a mutatókat az üzemanyagárak is érdemben befolyásolják. Külső szemlélőnek meglepő lehet, hogy az erősen importfüggő Magyarországon a járműüzemanyagok mindössze 1,6 százalékkal drágultak egy év alatt. Ez bizony nem Amerika!
A rezsiköltségeknél a KSH 2,3 százalékos árcsökkenést regisztrált az előző évhez képest. Mivel itt rögzített árak működnek, a statisztikai elmozdulás mögött a lakossági fogyasztás változása, illetve a szabályozott tarifakategóriák közötti átsorolódások állnak. A lényeg az, hogy a Hormuzi-szoros világpiaci izgalmai a hazai kisfogyasztói szinten egyelőre nem jelennek meg, nem úgy, mint az Egyesült Államokban vagy Hollandiában.
A szolgáltatások drágulása és a forintfordulat
Ami viszont valóban drágult, az a szolgáltatások köre: itt az egy év alatti növekedés elérte a 4 százalékot (ezen belül a színház 18, a posta 10, az egészségügyi szolgáltatások pedig 6 százalékkal kerülnek többe).
A szolgáltatások drágulása papírforma, hiszen ebben a szektorban magas az élőmunka aránya, a bérek pedig jelentősen emelkedtek a választásokhoz kötődő minimálbér-emelések és az állami egyszeri juttatások miatt. Ami a dolgozóknak jó hír, az a munkaadóknak növekvő bérköltséget jelent, ezért is érdemes külön figyelni a szolgáltatások árindexét.
Ez az inflációs pálya most élesen elválik a teljes fogyasztói kosár mutatójától. A hatósági árak mellett a statisztikát az élelmiszerárak csökkenése is megszépíti. Kérdés, hogy a szélsőséges időjárás és az aszály hogyan alakítja majd a mezőgazdasági árakat a jövőben, ráadásul ezekre az árakra a forint árfolyama is erősen kihat.
A devizapiacon április óta hatalmas fordulat állt be, ami az importon keresztül minden árucsoportra – különösen a tartós fogyasztási cikkekre – hatással van. A parlamenti választás után egy csapásra megjavult Magyarország külső pénzügyi megítélése, és bár a hitelminősítők reakciója még hátravan, az MNB és az elemzők az erős forint megmaradásával számolnak.
Így összességében a korábbinál jóval visszafogottabb inflációs pálya képe rajzolódik ki. Az MNB a korábbi 3,8 százalékos előrejelzését az idei évre 1,8 százalékra vágta vissza. Varga Mihály jegybankelnök ráadásul jelezte: az állami árintézkedések esetleges kivezetése sem veszélyeztetné a jegybanki célokat. A monetáris tanács a következő két évre is csupán 2,3, illetve 3,0 százalékos (2028) inflációval számol. (Megjegyzendő, hogy az MNB az előrejelzési horizont végére rendszerint a saját hivatalos célját vetíti előre, így a 2028-as adat nem tekinthető tisztán objektív prognózisnak).
Az őszi korrekció kényszere
A mostani inflációs „nyári szünetet” tehát bizonyos fokú visszagyorsulás követi majd, de ennek mértéke körül még sok a kérdőjel.
Az új kormány egyelőre a korrekciós szakaszban jár: az előző korszak demokráciakorlátozó intézményeinek lebontásával és Magyarország európai integrációjának helyreállításával van elfoglalva. Ugyanakkor a leköszönt kormánytól örökölt, „családvédő” címkével bevezetett piaci beavatkozásokat feltűnő óvatossággal kezeli, jóllehet ezek szociálisan igazságtalanok, gazdaságilag pedig nagyrészt indokolatlanok. A rezsicsökkentés és a többi piaczavaró intézkedés kivezetése hatékonysági okokból sürgető lenne. Ráadásul ezek egy része annyira sérti az uniós piaci szabadságjogokat, hogy a kezdeti politikai optimizmus lecsengése után az Európai Bizottság bizonyára ki fogja kényszeríteni a korrekciót. Ezen lépéseknek akár már most ősszel elébe lehetne menni.
A másik nagy ismeretlen a költségvetés elkerülhetetlen stabilizációja. Idén még hivatkozhat az új kabinet az előző kormány által hátrahagyott csődtömegre a stabilitási egyezményt messze meghaladó deficit kapcsán – de a kiigazítást nem lehet halogatni. Minél előbb indul a korrekció, annál kisebb fájdalommal jár.
A hiány visszaszorításához viszont súlyos állami kiadáscsökkentésekre van szükség, és nem fognak beleférni az olyan újabb lakossági kedvezmények (áfacsökkentések, adómérséklések), amelyek bár vinnék lejjebb az árakat, de apasztanák az állam bevételeit.
Nehéz elképzelni, hogy az állami túlterjeszkedés visszanyomása és a költségvetési szigorítás során ne kerüljenek felszínre a korábban mesterségesen elfojtott inflációs nyomások.
Nyomás alatt a munkaerőpiac
Szintén kérdéses a munkaerőpiac alakulása. A közelmúlt jelentős nominális béremeléseinek reálértékét a mérsékelt infláció miatt most nem eszi meg a drágulás, így az év első fele kiemelkedő reálbér-növekedést hozott – igaz, szerény gazdasági növekedés mellett. A forint erősödésével viszont a komoly foglalkoztatónak számító exportőrök hirtelen nyomás alá kerültek. A hazai bérszint megugrásával az egységbérköltség nemzetközi összevetésben, euróban vagy dollárban kifejezve rendkívül nagyot nőtt, ekkora költségnövekedést pedig a nemzetközi piac hosszú távon nem tolerál.
A demográfiai folyamatok – a munkaerő elöregedése és a fiatal generációk kis létszáma –, valamint a vendégmunkások behozatalát korlátozó kormánypolitika miatt a vállalatok bérterhei tovább fognak emelkedni, az államháztartás pedig nincs abban a helyzetben, hogy járulékcsökkentéssel segítse ki a cégeket.
Olcsó tőke, beruházási fordulat
Egy lényeges ponton azonban javulnak a feltételek: ez pedig a tőke költsége, vagyis a piaci kamatszintek mérséklődése.
Ez a folyamat már túlmutat a 2026-os év fordulatán, de szorosan kötődik hozzá. Az országkockázat csökkenésével, a forintot gyengítő monetáris politika feladásával és a nyugati visszaintegrálódással a kölcsöntőke szabadabban és szívesebben áramlik az országba. A kamatszint kedvezőbbé válik, és az MNB előtt is tág tér nyílik a kamatvágásokra, amennyiben az infláció tartósan alacsony pályán marad.
Ez egy teljesen új makrogazdasági helyzet: a tartósan drágább munkaerő és az olcsóbb tőke kombinációja mellett sokkal jobban megéri majd a gépesítés és a modernizáció. Éppen ezért komoly beruházási fordulat várható – főleg miután a cégek az előnytelen környezet miatt évek óta halasztották a fejlesztéseiket. Az uniós forrásokból megvalósuló projekteknél is érdemes lesz más tőke-munkaerő aránnyal tervezni, mint a 2010-es évek extenzív növekedési időszakában. A munkatermelékenység javulása – különösen a szolgáltató szektorban – a leghatékonyabb tényezője lehetne a tartós árcsökkenésnek.
Ez azonban még a jövő zenéje. A megkezdett korrekciókon túl az ősz fő kérdése az lesz, hogy az új gazdaságpolitika mekkora teret enged majd a piaci versenynek. Az állami beavatkozások érdemi visszaszorításával a piaci árak visszakapnák szabályozó és ösztönző szerepüket, és az inflációs indexek is hűebben tükröznék a valós gazdasági helyzetet.
