Az EU-ból való tíz évvel ezelőtti kilépése óta az Egyesült Királyságnak hamarosan a hetedik kormányfője lesz. Ez önmagában is problematikus, a megelőző évtizedek brit államjogi-politikai gyakorlatától nagyon eltér az, ami újabban történik. Olasz irányba mutató elcsúszásnak is mondható, noha Itália most éppen a korábbitól eltérő pályán halad, írja Bod Péter Ákos volt MNB-elnök laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár oldalán megjelent írásában.
Politikai értelemben tehát jogos a brit betegség említése. Ha a társadalomban, gazdaságban rendben folynának a dolgok, akkor mindez talán csak politikai érdekesség maradna.
Ám egybehangzó vélemények szerint a kormányzati instabilitás maga is következmény, miközben többlet kockázati elemként ront a helyzeten.
Fotó: Facebook/Keir Starmer
A Labour-kormány Starmer irányítása alatt szintén hamar népszerűtlen lett, technokrata jellegű működését nem ítéli meg jól a többség. A közvéleményben mind erősebb Nigel Farage populista-nacionalista Reform UK nevű pártja, balról pedig szorongatja a Zack Polanski vezette zöld mozgalom.
A várható vereséget elkerülendő a Labour most vezért cserél, és azzal némi időt nyer. A távozó Keir Starmer párton belüli kihívója, Andy Burnham baloldali, valóban szocialista politikus, aki az ország északi felében emelkedett ki, és népszerű dolgokról szól meggyőzően. A bevándorlás megfékezését ígéri, de úgy, hogy közben megmarad a gazdasági nyitottság.
A teljes írást a Privátbankáron olvashatják.


