Hogy hány minisztériummal, milyen hivatali rendben akar működni egy kormány, az részben hagyomány kérdése, részben pedig a kormánypárt(ok) politikai döntése, és mindinkább van nemzetközi együttműködési vonatkozása is.
Nálunk 1848-ban, a Battyány Lajos vezette első felelős minisztérium (kormány) a miniszterelnökön kívül nyolc miniszterből állt. Pénzügyminisztere Kossuth Lajos volt, emellett volt Közmunka és Közlekedésügyi tárca (Széchenyi), Földművelési-, Ipar és Kereskedelmi (Klauzál), valamint Belügy (Szemere), Hadügy (Mészáros), Igazságügy (Deák), Vallás- és Közoktatási tárca (Eötvös), és tagja volt a kormánynak a ma már különösen hangzó „a Király személye körüli miniszter” (Esterházy Pál).
Fotó: Wikipédia
A későbbi kormányokban a tárcák száma növekedett, elnevezésük gyakran változott. Az alapminisztériumok, vagyis a pénzügy, belügy, hadügy mellé bekerült a külügy, valamint a kor feladatai és a politikai viszonyok szerinti több egyéb tárca, ahogy az állam társadalmi és gazdasági jelentősége, hatóköre, kiterjedése növekedni kezdett.
A szocialista korszakban szovjet mintára nagyszámú, erősen szakosodott ágazati minisztériumok duzzasztották fel a kormányt (például könnyűipari minisztérium). A Pénzügyminisztériumot (PM) hosszú időre félretolták, a legfőbb állami döntések máshol, feljebb születtek. Az ilyen szerkezetet a gazdaság közvetlen állami irányításának szándéka motiválta. A tényleges politikai, sőt szakpolitikai döntéseket azonban nem a kormányüléseken hozták, hanem a pártközpontban.
A rendszerváltozással, 1989-90-91-ben újraalakult a parlamenti demokráciára és piacgazdaságra tervezett államrend. Abban sok fontos szakmai feladat ellátása a kormányon kívüli nemzeti intézményekhez került, a fékek és ellensúlyok bevált elvei szerint. Maga a központi kormányzat pedig a korábbinál kisebb számú minisztériumból állt, visszatérve arra gyakorlatra, hogy a nem túl nagy számú tárcavezetőből álló kormány (minisztertanács) az érdemi viták és döntések intézménye és helyszíne.
Ez a rendszer 2004-től már az EU-tagállami helyzetünkből fakadó szervezeti hasonulás jegyeit is magán viselte: legyen miniszteriális partnere az Unióban szokásos kormányzati rend szerinti társminisztereknek.
2010 a kormányszerkezet vonatkozásában is szakaszhatárt hozott
Azonnal feltűnt a második alkalommal kormányra kerülő Fidesz-kormány esetében, hogy nem találtuk a PM-et a minisztériumok felsorolása között: Matolcsy György Nemzetgazdasági Minisztérium nevű tárcát kapott. Számos új nevű és bővített feladatkörű nagy-minisztériumot hozott létre az új hatalom, részben talán az egyéni ambíciók figyelembevételével. Lett tárca Nemzeti Fejlesztési Minisztérium névvel (Fellegi Tamás), egy különös csúcsminisztérium: Emberi erőforrások minisztériuma (Réthelyi Miklós, majd Balog Zoltán). Nem szükségszerűen összetartozó szakterületek kerültek egybe a Közigazgatási és igazságügyi minisztérium (Navracsics Tibor), valamint a mezőgazdaságot is magába foglaló vidékfejlesztési tárca esetében (Fazekas Sándor). Külön minisztérium lett a Miniszterelnökségből. Emellett megmaradtak a hagyományos tárcák (belügy, de az önkormányzati ügyek nélkül, külügy, honvédelem).
A kevés számú miniszterből álló 2010 utáni Orbán-kormányoknál kezdettől lehetett sejteni, hogy nem kollegiális (testületi) elven működik a kabinet. Az elgondolások ütköztetése és a döntéshozatal a nagy ügyekben jellemzően nem a kormányülésen zajlik. Igen fontos szakterületek egyáltalán nem voltak képviselve a kormányban: egészségügy, oktatásügy, munkaügy.
Az is feltűnt, hogy az Orbán-kormány szerkezete nem képezte le az Európai Tanács konfigurációját, holott a legtöbb tagállamban tudatosan úgy szervezték a kormányzati rendet, hogy a Tanács szakminisztereinek rendszeres találkozóin a tagországot miniszter képviselje. Látszott kezdettől fogva, hogy a már évek óta tartó tagsági viszony ellenére Orbán nem a szakminisztériumi rendszert követi, hanem extrém módon centralizálja a szakügyeket a kevés szánú kabinetminiszter alá, de leginkább maga és a miniszterelnöki kabinetje a döntéshozó. A minisztériumokra a döntések végrehajtásának eszközeként, nem pedig felső szintű kormányzati döntési fórumként tekintett a hosszú hivatali ideje alatt.
Ez a szerkezet a gyors, ám a szakszempontokon átnéző döntéshozatalt segíti, és leginkább a fent meghozott döntés végrehajtását szolgálja. Külső szervezetekkel, érdekképviseletekkel, tudományos körökkel e rendszerben nincs érdemi eszmecsere vagy egyeztetés; minek lenne, ha nem a neve szerint illetékes minisztériumban születik a döntés, vagy nincs is a témakörnek dedikált tárca.
Most, a tizenhat éves Orbán-rendszert követően különösen érdekes kérdés, hogy milyen karakterű, szerkezetű lesz az új politikai erő kormányszerkezete.
Magyar Péter a sajtónak elmondta, hogy lesz Pénzügyminisztérium, valamint külön minisztériuma lesz az egészségügynek, oktatásnak, környezetfejlesztésnek. Létrejön az egységes kül- és belgazdasági minisztérium. Egyébként pedig a kormányban képviselve lesznek a szokásos szaktárcák.
Fotó: Facebook
A felsorolásban meglepetés nincs, hacsak az nem, hogy ismét lesz PM, amely hagyományos minisztérium nálunk. A szakminisztériumok újraalkotása azt ígéri, hogy az olyan fontos szakmai feladatkört ellátó és szinte minden partnerországban megtalálható tárcák, mint az egészségügy és az oktatás, közvetlenül kabinetminiszterrel lesz képviselve a kormányülésen.
A szaktárcák léte nemcsak a kormánybürokrácia elrendezésében belső ügy. Egy dedikált szakminisztérium folyamatos kapcsolatot tarthat a képviselt szakterületen működő civil szervezetekkel, érdekképviseletekkel, tudományos műhelyekkel, és így működésének szellemi, szakmai háttere szélesebb lehet. A szakminiszter a kormányzati döntéshozatali rendben is képviseli a szakágazatának sajátos szempontjait, és benne élhet az európai uniós szintű együttműködési rendszerben. Ezektől pedig várható a szakmai szint javulása.
A minisztertanácsi felépítésű kormány azt is üzeni, hogy a miniszterelnök a tárcavezetőknek jelentős autonómiát szán, és nem nyúlik át a fejük fölött a szakügyekbe, szemben azzal a szélsőséges modellel, amely az egymást követő Orbán-kormányok idején létezett.
A következő napokban nyilván több részletet ismerünk meg, nevekkel és hatáskörökkel.
Vannak még olyan ügyek, amelyekről bizonyára folyt előkészítő vita a kormányzásra készülés során, tekintettel arra, hogy a 2026-ig kialakult szisztéma sok gyengéje, belső ellentmondása felszínre került.
Magam ilyennek gondolom a Költségvetési Tanács összetételét, függetlenül a jelenlegi személyektől. Eleve fura benne a monetáris politikáért felelős jegybank elnökének jelenléte. Ahogy jogos elv, hogy a kormány vagy bármely más hazai szerv ne szóljon be a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikai működésébe, ugyanúgy jogos elvárás, hogy a nemzeti bank elnöke ne viseljen fiskális politikával kapcsolatos tisztséget.
Ugyancsak az szolgálná a jegybanki működés tiszta modelljét, ha a bankfelügyeleti hatásköröket a kormányapparátushoz tartozó szervezet látná el, amint az működött is korábbi időkben. A megelőző években végrehajtott átszervezéseket követő újabb szervezeti változás jár bizonyos többletmunkával az egyébként is bonyolult kormányalakítási szakaszban, de talán jobb az indulásnál elvégezni a munkát, ha egyébként is bekövetkezne a változás valamikor.
Erősítené megítélésünket és más szempontokól is hasznos lenne a Bankunióba való mielőbbi belépésünk.
Hamarosan kiderülnek a részletek, és azokból sok érdemi következtetést lehet levonni. A világos logikán alapuló, valamint az uniós mintákhoz kapcsolódó kormányszerkezet felmutatása önmagában is stabilitást növelő tényező.
A Benchmark rovat cikkei itt érhetők el.
