5p

Évek óta nem közölték, hogy hány meddőségi beültetés történt Magyarországon, s abból hány gyermek született. Most végre megtudtuk.

A magán meddőségi centrumok közelmúltban lezajlott államosítása kapcsán a sajtó munkatársai időről-időre próbáltak olyan egyszerű adatokhoz jutni, mint például hány lombikbeültetést végeztek az utóbbi években a magyar egészségügyi intézményekben, s abból hány gyermek született? Hiszen egyre fogy a magyar, s felmerül a kérdés, hogy ha az állam ekkora elánnal vetette bele magát ebbe a területbe, miért nem látszódik még mindig a gyermekek számán.

Sok magyar pár még mindig inkább külföldöt választja. Fotó: Depositphotos
Sok magyar pár még mindig inkább külföldöt választja. Fotó: Depositphotos

Igaz, a mostani adatokra nem a tavaly felállított Humánreprodukciós Igazgatóság régóta beígért beszámolója mutat rá, hanem Rétvári Bence államtitkár írásos parlamenti válasza ad némi eligazodási támpontot.

Nos, Oláh Lajos, DK-s képviselő kérdésére – miszerint „Valóban igaz-e, hogy a meddőségi kezelésben részt vevők számára teljesen ingyenes a program, beleértve a szükséges gyógyszereket is?" – végre, ha nem is teljes, de részadat derült ki ezzel kapcsolatban. Ezek szerint 2017-2021 között így alakult az asszisztált reprodukciós ellátások száma és azok eredményessége:

  • 2017-ben: 7 473 beültetésből 1 470 gyermek született élve
  • 2018-ban: 9 005 beültetésből 1726 gyermek
  • 2019-ben: 10 170 beültetésből 1 948 gyermek
  • 2020-ban: 9 573 beültetésből 1 719 gyermek
  • 2021-ben: 12 237 beültetésből 2035 gyermek.

Rétvári az adatokhoz hozzáteszi: a kormánynak a külföldön elvégzett beavatkozásokról nincs információja.

Évek óta nincsenek hivatalos statisztikák a meddőségi kezelések sikerrátájáról, a NEAK 2013 óta nem közölt hivatalos adatokat a beültetett embriók számáról és „sorsáról”. Csak érdekességképpen: pár éve Török Attila, a Magyar In Vitro Fertilizációs Társaság elnöke ennél szerényebb adatokról nyilatkozott (szerinte 2017-ben 6793 lombikbébi-kezelést végeztek az országban, 2018-ban pedig 7656-ot). 

Így tehát ezek a részadatok igazodási támpontként érdekesek, de az intézményekre és szakmai szempontokra lebontott elemzéseket nem pótolják.

Rétvári válaszában egyébként arra is kitért, hogy szerintük a baloldal a meddőségi párokon akart spórolni, amikor azt tervezték, hogy az öt támogatott lombikbébi kezelés helyett az állam már csak kettőt fizessen, így a harmadik kezelés 500-700 ezerbe került volna a pároknak. Úgy véli, hogy ezzel szemben a jelenlegi kormány minden ezirányú intézkedése azt szolgálja, hogy minden tervezett gyermek megszülethessen.

Ugyanis, mint írja, 2017-től a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) 5 IVF-ciklust támogat az első gyermek megszületéséhez, míg a további gyermekek esetében gyermekenként (élveszülési eseményként) újabb 4-4 ciklus vehető igénybe közfinanszírozottan, szemben a korábbi szűkebb gyakorlattal. 2020. február 1-jétől minden gyermeket vállalni kívánó pár ingyenesen juthat a meddőségi kivizsgáláshoz, a meddőségkezelési kivizsgálásokhoz, a meddőség kezelése esetén a szükséges gyógyszerekhez – folytatja az államtitkár, aki azt is hozzáteszi, hogy a meddőségi intézmények állami átvétele után szinte teljeskörűen átvették az ott dolgozó munkaerőt is, és jelentősebb felmondások nem történtek az IVF-területen dolgozók körében.

Bár információink szerint jópáran akadtak, akik átmentek dolgozni a környező országok magán meddőségi klinikáira, mert az államosítással létrejött várólisták miatt igen sok magyar pár, ha teheti, inkább kimegy és vállalja a drága, körülbelül 900 ezer-1,3 millió forintos beavatkozásokat.

Jelenleg a 45 év fölötti nők előtt bezárultak a magyar meddőségi rendszerben a kapuk, ők ugyanis államilag támogatott kezelésre nem jogosultak. De nemcsak ők vannak nehéz helyzetben, hanem azok a nők is, akiknek a petesejtjei nem alkalmasak arra, hogy saját gyermekük lehessen. Hiszen Magyarországon csak azok az egyenesági 35 évnél fiatalabb női rokonok adományozhatnak petesejtet, akik legalább egyszer már szültek. Erre lehetne jó megoldás az anonim petesejtadományozás, ami tilos nálunk.

Magyarországon jelenleg ezekben az állami meddőségi centrumokban végeznek beavatkozásokat:

  • Forgács Intézet Egészségügyi és Szolgáltató Kft.
  • Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő
  • Dunamenti REK Reprodukciós Központ, Budapest
  • Róbert Károly Meddőségi Centrum
  • Semmelweis Egyetem
  • Sterilitás Egészségügyi Ellátó Kft.
  • Debreceni Egyetem Klinikai Központ
  • Dunamenti REK Reprodukciós Központ, Győr
  • Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
  • Pannon Reprodukciós Intézet és Szolgáltató Kft.
  • Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ
  • Szegedi Tudományegyetem Szent-györgyi Albert Klinikai Központ.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!