2p

A sajtót körbejárta a hír, hogy a Rogán Antal vezette Nemzeti Kommunikációs Hivatal jóváhagyta Balásy Gyuláék kérését, hogy a tavalyi gigainfláció mértékével emelhessenek árat. A hivatal este reagált a hírre. 

A tavalyi éves átlagos infláció mértékével, 17,6 százalékkal emeli meg szolgáltatásai árát a kormány kedvenc óriásplakátos cégcsoportja. A 24.hu cikke szerint a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Group márciusban körlevélben értesítette erről az állami kommunikációs beszerzésekben érintett cégeket és szervezeteket. Arra hivatkoztak, hogy a kormányzati keretmegállapodás lehetőséget nyújt számára az inflációnak megfelelő áremelésekre, ezért kérték a Rogán Antal irányítása alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatalnál (NKOH) a keretszerződéses díjtételek módosítását, az állami cég pedig ezt elfogadta.

Este a Nemzeti Kommunikációs Hivatal reagált a hírre, a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint: 

Nem felel meg a valóságnak, hogy a Lounge csoport megemelhette a vállalkozói díjait. A keretszerződésekben szereplő egységárak 2023-ban és 2024-ben az előző évi inflációval indexálódtak, de ez a vállalkozói díjakat nem érinti. Nem felel meg a valóságnak az 1360 milliárd forint sem. A megkötött keretszerződések összértéke ennek a töredéke. 

Korábban Magyar Péter arról beszélt, hogy amikor még a Diákhitel Központot vezette, túlárazott megbízásokat kellett aláírnia a központi kommunikációs céggel, és még a minőséggel kapcsolatban is felmerültek kérdések.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!