2p

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti pénzügyi nyomozói egy több ezer tonna mosószerrel "ügyeskedő" elkövető felelősségre vonását kezdték meg iparjogvédelmi jogok megsértése miatt, és egy börtön elől bujkáló nőt is megtaláltak.

A NAV szerint a családi vállalkozás vezetői jó minőségű, bár a gyártónál selejtként kezelt mosószerkapszulákat csomagoltattak újra megváltozott munkaképességű emberekkel, hamisított dobozokba.

A több ezer tonna mosószert tartályokban tárolták úgy, hogy a kapszulákat a saját töltőfolyadékukban áztatták, de ehhez a jogtulajdonos nem járult hozzá.

A "vállalkozók" saját dizájnú dobozt terveztettek, amely a megtévesztésig hasonlít a mosószer tényleges gyártója által terveztetett csomagolásra és védjegyre, ezzel pedig megtévesztették a vásárlókat.

Érdemes jól megnézni,  hogy mit veszünk. Fotó: Depositphotos
Érdemes jól megnézni, hogy mit veszünk. Fotó: Depositphotos

Ezen túlmenően a kapszulák a vásárlók egészségére is veszélyesek lehetnek: az átcsomagolás során egyéb vegyi anyaggal szennyeződhetnek, összeragadhatnak, valamint szétszedéskor a belőlük bőrre kerülő folyadék irritációt és egyéb kellemetlen reakciót okozhat - írták.

A NAV nyomozói és járőrei majdnem húsz helyszínen tartottak kutatásokat, foglaltak le bűnjeleket, többek között megjelentek a mosószerraktárakban, a könyvelőnél, de még a csomagolást tervező grafikusnál is.

Az egyik lakásban a nyomozók horgára akadt egy másfél éve a törvény és a hatóságok elől bujkáló nő is, aki nem kezdte meg rá kiszabott letöltendő büntetését, amit költségvetési csalás bűncselekmény elkövetése miatt róttak ki rá. A nőt a pénzügyőrök átadták a rendőrségnek, azóta már jogerős büntetését tölti - tették hozzá.

Az okozott vagyoni hátrány több mint 200 millió forint, a kapszulák forgalmi értéke eléri a 270 millió forintot - áll a közleményben.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!