2p

Közzétették Mario Draghi, az Európai Központi Bank korábbi elnökének elemzését Európa versenyképességéről. Baj van.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjújában arról beszélt, hogy az elmúlt hét legizgalmasabb nemzetközi eseménye Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) korábbi elnökének, korábbi olasz miniszterelnöknek az európai gazdaság helyzetéről írt tanulmányának közzététele volt. Ebből Orbán szerint az derül ki, hogy nagy baj van. 

A Privátbankár nézte meg, hogy mi áll a jelentésben: Draghi szerint Európa lelassult versenytársaihoz, főleg az Egyesült Államokhoz és Kínához képest. A közgazdász 170 intézkedést, közös hitelfelvételt és kötvénykibocsátást, mindenek előtt pedig közös stratégiát javasol. Gondolatmenete fő csapásvonala az unió közös gazdaság- és iparpolitikájának alapvető újragondolása, az európai érdekek következetes szem előtt tartása a globális versenytársakkal szemben, és az EU-n belüli szabályozásban a bürokratikus perfekcionizmus csökkentése. Még akkor is, ha ez a verseny rovására megy.

Elemzésében kiemelte: „Európa megrekedt egy statikus ipari struktúrában, kevés új vállalat emelkedik fel, hogy felkavarja a meglévő iparágakat, illetve hogy a növekedés új motorjaival álljanak elő. Valójában nincs olyan 100 milliárd eurónál nagyobb piaci kapitalizációval rendelkező uniós vállalat, amelyet az elmúlt ötven évben, a semmiből hoztak létre, míg az Egyesült Államok mind a hat, 1 billió euró felettire értékelt vállalata a nulláról jött létre ebben az időszakban.”

Az innovációs lemaradás különösen a kutatás-fejlesztés területén látható. Az EU vállalatai 2021-ben 270 milliárd euróval (mai árfolyamon nagyjából 106694 milliárd forint) kevesebbet költöttek ezen a területen, mint amerikai társaik.

A jelentésben felvázolt célok teljesítéséhez az Európai Bizottság legfrissebb becslései alapján évente minimum 750-800 milliárd eurónyi (átszámolva nagyjából 296374-316133 milliárd forint) további beruházás szükséges, ami a 2023-as, uniós GDP 4,4-4,7 százalékának megfelelő összeg. Ez példa nélküli: a Marshall-terv keretében 1948 és 1951 között az éves a GDP 1-2 százalékát kitevő beruházások valósultak meg.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!