2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Felgyorsult az ukrán gazdaság visszaesése a tavalyi negyedik negyedévben, az ukrán statisztikai hivatal kedden közzétett jelentése szerint a hazai össztermék (GDP) 15,2 százalékkal csökkent 2013 utolsó negyedévéhez képest.

A harmadik negyedévben 5,1 százalékkal, a másodikban 4,6 százalékkal, az elsőben pedig még csak 1,1 százalékkal zsugorodott a gazdaság éves összehasonlításban. Az előző negyedévhez képest október-decemberben szezonális kiigazítással 3,8 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye.

A statisztikai hivatal az adatok kiszámolásakor nem vette figyelembe a háború sújtotta övezetek egy részét, valamint az Oroszország által annektált Krím félszigetet és Szevasztopolt sem. Más adatokat, így a GDP egész éves csökkenésének mértékét sem közölte a hivatal.  Az ukrán kormány korábban közölt várakozása szerint tavaly 7-7,5 százalékkal zsugorodott a gazdaság, az idei évben pedig várhatóan 5,5 százalékos lesz a visszaesés.

Az ukrán GDP utoljára 2013 utolsó negyedévében nőtt, akkor 3,7 százalékkal. Az azt megelőző öt egymás követő negyedévben folyamatos volt a csökkenés: 2012 harmadik és negyedik negyedévében 1,3, illetve 2,5 százalékkal, 2013 első negyedévében 1,1, a másodikban és harmadikban pedig 1,3 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye - emlékeztetett az Interfax Ukraina ukrán hírügynökség.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!