2p

Kétmilliárd forintos beruházással létesít ostyaüzemet Rétságon a dunakeszi székhelyű Urbán és Urbán Kft. Fél év múlva tervezik az üzem megnyitását, ahol ötven-hatvan embert foglalkoztatnak majd - jelentette be Balla Mihály fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön Rétságon.

A politikus elmondta: a 30 éves múltra visszatekintő kft. 995,8 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert a fejlesztéshez az Új Széchenyi Terv Gazdasági Operatív Program (GOP) pályázatán.

Az ostyaüzem a három éve bezárt TDK-gyár területén működik majd a nyugat-nógrádi városban.

Urbán Tibor ügyvezető elmondta: az ingatlant át kell alakítaniuk, és mintegy hat hónapot vesz igénybe a gépek telepítése, ezután kezdődik meg a gyártás.

A kft. 30 éve családi vállalkozásként indult Budakalászon mézes és ostyaüzemmel, hat éve dolgoznak Dunakeszin száz alkalmazottal.

A rétsági üzemben új technológiát vezetnek majd be az ostyagyártásban, mártott, mártatlan, díszített ostyákat, nápolyikat készítenek.

A cég 90 százalékban magyar piacra szállít, 70 féle saját termékük mellett bérgyártásban is előállítanak kekszeket, ostyákat, mézes puszedliket és sajtos tallérokat, utóbbi három termékben piacvezetők Magyarországon.

Havonta 400 tonna terméket gyártanak, ennek legnagyobb részét, 300 tonnát a töltött és mártott ostyák teszik ki.

Az Urbán és Urbán Kft. évi 4 milliárd forintos árbevétellel működik.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!