3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A fogyasztói árak júliusban 0,1 százalékkal emelkedtek júniushoz képest, és 6,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Az elemzők júliusra 6,5 százalékos 12 havi áremelkedést vártak.

A maginfláció 2007 júliusához viszonyítva hat százalékot tett ki, egy hónap alatt pedig 0,4 százalékos emelkedést mutatott. Az év első hét hónapjában 6,8 százalékkal emelkedtek az árak, derül ki a KSH közleményéből.

A fogyasztói árak júniusban 0,1 százalékkal nőttek májushoz képest, és 6,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Az év első hat hónapjában 6,8 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

A fogyasztói árak tavaly júliusban nem változtak júniushoz képest, és 8,4 százalékkal haladták meg a 2006 júliusi szintet. A nyugdíjas fogyasztói árindex az idén júliusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékos csökkenést, az egy évvel korábbihoz képest 7,4 százalékos árnövekedést mutatott.

Egy hónap alatt az élelmiszerárak 0,7 százalékkal csökkentek, az idényáras élelmiszerek 11,4 százalékos árcsökkenése és a többi élelmiszer 0,7 százalékos átlagos drágulása következtében. Növekedett a rizs, a hántolmányok (3,4 százalék) az étolaj (2,2 százalék) és sertéshús (1,4 százalék) ára. Ezzel szemben árcsökkenés következett be a cukor (1,6 százalék) és a tojás (1,2 százalék) esetében.

A legnagyobb mértékben egy hónap alatt a szolgáltatások árai emelkedtek, 0,9 százalékkal, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért átlagosan 7,9 százalékkal kellett többet fizetni, mint júniusban. Átlag felett drágult a háztartási energia (0,8 százalék), ezen belül a távfűtés díja 3,4 százalékkal nőtt. Ugyancsak átlag feletti árnövekedés volt a szeszes italok, dohányáruk (0,6 százalék) és az egyéb cikkek körében (0,3 százalék). Utóbbin belül a járműüzemanyagok ára 1,1 százalékkal nőtt.

Egy év alatt, 2007 júliusához képest az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 12,4 százalékkal emelkedtek. Jelentősen drágult az étolaj, 85,5, a liszt 45,7, a száraztészta 24,2, a tej 22,8, a sajt 20,5 a tojás 20,2, a sertéshús 18,9 és a kenyér 18,3 százalékkal. A háztartási energia átlagot meghaladó, 11,8 százalékos áremelkedésén belül a vezetékes gáz ára 17,7 százalékkal nőtt.

Az EU 27 tagországában júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.

Az infláció alakulásáról a nap folyamán közlünk részletes elemzést.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!