2p

Az államháztartás májusban - önkormányzatok nélkül - 97,5 milliárd forint többlettel zárt - közölte a Pénzügyminisztérium kedden. A szaktárca 88,6 milliárd forint többletet várt az ötödik hónapra. Az idén, az első öt havi hiány 424,8 milliárd forint lett, ami a GDP 1,6 százaléka.

Az államháztartás áprilisban - önkormányzatok nélkül - 14,3 milliárd forint hiánnyal zárt, szinte megegyezően a szaktárca 13 milliárdos prognózisával.

Az idei első négyhavi hiány 522,4 milliárd forint lett, ami - a márciusival megegyezően - a GDP 1,9 százaléka.

Az első félévben 732,1 milliárd forint hiányra számít a Pénzügyminisztérium, ami a GDP 2,7 százaléka.

Az év egészére továbbra is a GDP négy százalékát kitevő 1 092,3 milliárd forint deficittel számol a pénzügyi tárca.

Tavaly májusban az államháztartás – helyi önkormányzatok nélkül – 7,5 milliárd forint hiánnyal zárt.

A múlt év első öt hónapjában az államháztartás mérlege 753 milliárd forint hiányt mutatott, ami a GDP három százalékával volt egyenlő.

Az idén májusban a központi költségvetés és a tb alapok többlettel, az elkülönített állami pénzalapok deficittel zártak.

Májusban az államháztartáson belül a központi költségvetés többlete 76,2 milliárd forint, a tb-alapok szufficitje 24 milliárd forint volt. Az elkülönített állami pénzalapoknál 2,7 milliárd forintos deficit alakult ki.

A központi költségvetés első öt havi hiánya 475,4 milliárd forint volt, az éves prognózis 43,8 százaléka. Egy évvel korábban a központi költségvetés 823,4 milliárd forint hiánnyal zárt.

A tb alapok mérlege május végére 2,1 milliárd forint hiányt mutatott, szemben az egy évvel korábbi 12,9 milliárd forintos többlettel.

Az elkülönített állami pénzalapok 52,7 milliárd forintos többlettel zárták az első öt hónapot, a szufficit egy évvel korábban 57,5 milliárd forint volt.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!