3p

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. prognózisa szerint a magyar gazdaság növekedési üteme 2015-ben elérheti a 3,4 százalékot, míg jövőre a 2,7 százalékot; az intézet elemzői egyben arra számítanak, hogy a jegybank a következő hónapokban több lépésben, akár 1,3 százalékra is csökkentheti idén az alapkamatot.

A globális és a hazai nyomott inflációs környezet, az alacsony várakozások, a gazdaság ciklikus pozíciója és Magyarország kedvező pénzpiaci megítélése a monetáris lazítás irányába mutatnak. Az MNB inflációs célkövetési rendszerének rugalmasabbá tétele szintén ezt erősíti - tartalmazza a kutatóintézet pénteken közzétett, "Makrogazdasági monitor és konjunktúraelemzés" című kiadványa.

Az éves infláció várakozásuk szerint 2015-ben 0,3, 2016-ban 2,6 százalék lesz, ami idén a közműdíj-csökkentések és az alacsonyabb olajárak egyedi sokkhatását tükrözi. A pénzromlás azonban 2016 végére már megközelítheti az inflációs célsáv közepét, aminek oka az emelkedő maginfláció mellett a költségsokkok bázisba kerülése és a maginfláción kívüli tételek (olaj és feldolgozatlan élelmiszer) áremelkedése. A Századvég elemzői szerint a belső és külső tényezők a teljes előrejelzési horizonton pozitívan járulnak hozzá a GDP-növekedéshez, melyet a fogyasztás és a nettó export közel azonos arányban vezérelhet. A kivitel növekedése 2015-2016-ban felülmúlja az importét.

A fogyasztás dinamikus növekedését (2015-ben 3,3, 2016-ban 3 százalék) a rendelkezésre álló jövedelem emelkedése biztosítja, melyet piaci és gazdaságpolitikai intézkedések egyaránt segítenek. Mindezek mellett idén az alacsony inflációs környezet, jövőre a negatív reálkamat emeli a háztartások fogyasztási hajlandóságát, melyet a munkaerő-piaci folyamatok javulása is hajt.  A foglalkoztatottság tartós emelkedése miatt a munkanélküliségi ráta 2015-ben 6,9, 2016 végére 6 százalékra csökken az előrejelzés szerint.

A beruházások idén jelentősen mérséklődő, 1,2 százalékos növekedését a magas bázis magyarázza, jövőre a korábbi uniós tervezési időszak lezárása miatt a beruházások 1,6 százalékos visszaesésére számítanak a Századvég elemzői.

A gazdasági növekedés pályája az elemzés szerint nem veszélyezteti Magyarország külső finanszírozási képességét, és bár a GDP-arányos mutató 2015-ben tetőzhet, továbbra is magas szinten marad: 2015-ben 9,2, 2016-ban 8,2 százalék. A Századvég által számszerűsített idei évi költségvetési kockázatok mérlege enyhén pozitív, vagyis a költségvetési törvényben előirányzott 2,4 százalékos GDP-arányos deficitcél biztonsággal teljesíthető: az államháztartási hiány az idén a GDP 2,3, jövőre 1,8 százalékát teheti ki.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!