3p

A japán kormány szerint 2 százalékkal növelheti az ország gazdasági teljesítményét és 600 ezer új munkahelyet teremthet az az összesen 20,2 ezer milliárd jenes (mintegy 50 ezer milliárd forint) élénkítőcsomag, amelyet a miniszterelnök csütörtöki jóváhagyását követően pénteken jelentett be a kabinet.

A csomagtól - amely a legnagyobb kormányzati élénkítés a gazdasági világválság kitörése óta a szigetországban - a kabinet azt reméli, hogy azzal Japán "búcsút int a gazdasági visszaesésnek, az erős jennek, az árak esésének és a bérek és foglalkoztatás csökkenésének".

A csomagból a központi kormány 10,3 ezer milliárd jent áll, a helyi önkormányzatok és a magánszektor pedig még egyszer ennyit fog elkölteni a recesszióból való kilábalás és a defláció letörése érdekében.

A keretet infrastrukturális közberuházásokra, innovációs támogatásokra, a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hitelgaranciákra, a japán cégek külföldi felvásárlásainak ösztönzésére, valamint a 2011-es földrengés és cunami utáni újjáépítés felgyorsítására és katasztrófavédelmi fejlesztésekre fogják költeni.

Az élénkítést egy jövő kedden elfogadásra kerülő, 13,1 ezer milliárd jenes költségvetés-kiegészítésből finanszírozza a kabinet, amelyhez további 5 ezer milliárd jen értékben bocsájt majd ki "újjáépítési kötvényeket" a már jelenleg is a GDP-je kétszeresét meghaladó államadóssággal küzdő Japán. Az élénkítés mellett az extrabüdzséből 2,8 ezer milliárd jut majd nyugdíjkifizetésekre is.

Abe Sindzó kormányfő pénteken közölte, hogy az élénkítéshez a jegybanknak is hozzá kell járulnia, amelytől "agresszív monetáris lazítást" és "egyértelmű inflációs cél meghatározását" várja a kormány.

A bejelentést követően a jen két és fél éves mélypontra esett a dollárral szemben, a tokiói értéktőzsde indexe pedig 23 hónapos csúcsot döntött. Ugyanakkor elemzők abbéli aggodalmaiknak is hangot adtak, hogy a két hete hivatalba lépett új kabinet a fiskális fegyelmet figyelmen kívül hagyó lépései hosszabb távon kockázatosak lehetnek az ország adóssághelyzetének fényében.

A csomag bejelentésével párhuzamosan közzétett adatok szerint Japán tavaly novemberben története második legnagyobb folyó fizetési mérleg hiányát regisztrálta, a 222,4 milliárd jenes passzívum messze alulmúlta az elemzői várakozásokat. A csütörtökön publikált - a legfőbb gazdasági mutatókból összeállított - kompozitindex pedig sorozatban a nyolcadik hónapban mutatott esést novemberben, megerősítve azon félelmeket, miszerint a szigetország 2012 negyedik negyedévében is recesszióban volt.

A japán GDP 2012 harmadik negyedévében évesítve 3,5 százalékkal csökkent, annak ellenére, hogy az előző kormány októberben és novemberben is egy-egy kisebb gazdaságélénkítő csomaggal próbálta beindítani a növekedést, s a jegybank több ízben növelte eszközvásárlási programját.

A Bloomberg által megkérdezett elemzők a negyedik negyedévre 0,6 százalékos visszaesést, 2013 első negyedévére pedig 1,6 százalékos növekedést várnak.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!