2012. december 17. 15:49

A vállalkozások kétharmada az erősebb gazdasági versenyt pártolja ugyan, de azt már a legtöbben nem tudják, milyen versenyjogi szabályoknak kell megfelelniük - ez derül ki a Gazdasági Versenyhivatal által készíttetett átfogó kutatásból.

A GVH ezért szélesebb körű tájékoztatásba kezd a versenykultúra fejlesztése, valamint a versenyjogi megfelelés elterjesztése érdekében, és e téren együttműködik több szakmai szervezettel és vállalkozói érdekképviselettel. A GVH tavasszal készíttetett felmérést a vállalkozások és a kamarák, érdekképviseleti szervezetek körében a hazai piaci verseny érvényesülésének megítéléséről. A TNS Hoffmann által végzett kutatás azt mutatja, hogy a jelenlegi gazdasági versenyt Magyarországon a vállalkozások vezetőinek kétharmada az ideálisnál sokkal vagy valamivel gyengébbnek tartja.

A TNS-kutatás egyik legaggasztóbb adata, hogy három megkérdezett cégvezetőből kettő van tisztában azzal, hogy tiltott a piac egymás közötti területi felosztása. Vagyis egyharmaduk úgy gondolja, hogy ez megengedett magatartás, esetleg úgy véli, hogy ez az üzleti élet természetes velejárója - emeli ki a GVH közleménye.

A vállalkozások válaszaiból az is kiderül, hogy a versenyt korlátozó és torzító jelenségekkel rendszeresen szembesülnek. Az általános vélekedés szerint ez leginkább a közbeszerzésekre jellemző, és főként a jelentősebb beruházásokat és nagyobb vállalatokat érinti - miközben a versenyszabályok valamilyen megsértése gyakori a kisebb vállalkozások körében is.

A versenyjogi megfelelés ugyanakkor nem pusztán jogszabályi kérdés. Ez legalább annyira attitűd, kulturális megközelítés kérdése is - fogalmaz Tevanné dr. Südi Annamária, a GVH főtitkára, a Versenykultúra Központ (GVH VKK) vezetője, aki szerint a versenyjogi megfelelés egyfajta szemlélet: a gazdasági versenyt szabályozó törvények és normák vállalati gyakorlatba ültetését és követését jelenti. Úgy véli, mindez nem eseti, kampányszerű fellépést feltételez, hanem rendszerszintű, stratégiai megfontolást követel: úgy működtetni egy céget, hogy az megfeleljen a verseny írott jogi és íratlan etikai szabályainak.

Ahhoz azonban, hogy ez a kultúra elterjedjen, a főtitkár - és a kutatási eredmények - szerint szükséges és érdemes kampányba kezdeni. A GVH ezért aktívabb, szélesebb körű tájékoztatást indít a versenykultúra fejlesztése és a versenyjogi megfelelés gyakorlatának elterjesztése érdekében. Ebben erősen támaszkodnak a vállalkozásokat tömörítő érdekképviseletek és az ügyvédek, könyvelők szakmai szervezeteire - derül ki a közleményből. 

A tájékoztatás csatornáiról a GVH főtitkára elmondta: a vállalkozások válaszaiból kiderült, hogy a jogszabályokról, gazdasági eseményekről nagyrészt az internetről tájékozódnak. Ezért is indítja el a GVH a www.megfeleles.hu címen elérhető weboldalt, amelyet folyamatosan töltenek fel információkkal, szakmai anyagokkal. Itt a gazdasági versennyel és az ennek való megfeleléssel kapcsolatos általános tudnivalók mellett megtalálhatók többek között a vonatkozó jogszabályok is. Emellett szerepelnek a tiltott versenykorlátozó magatartásokról szóló információk éppúgy, mint ahogy az is, hogy miként védi és ösztönzi a GVH a kartellügyek vagy más versenyjogi szabálysértések bejelentőit.

A leglényegesebb információkat a weboldaléhoz hasonló tartalommal, de rövidített, elektronikus hírlevél és nyomtatott kiadvány formájában is eljuttatják a kamarák tagjainak.

A tervek szerint a jövő év során az ország több megyéjében is tematikus kamarai fórumokat, oktatással egybekötött rendezvényeket szerveznek, ahol a GVH szakemberei, illetve a kamarák képviselői ismertethetnék majd a szervezetek tagjait, és a vállalkozásokat a versenyjogi megfeleléssel kapcsolatos tudnivalókkal. Még a jövő év első felében konferenciát terveznek a témában, a versenyjogi szabályozással és megfeleléssel foglalkozó hazai és külföldi szakemberek, a kamarák, a döntéshozók és remélhetőleg minél több vállalkozás vezetőjének részvételével. 

mfor.hu

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönének 60 654 forint a havi törlesztőrészlete, a THM pedig 8,17 százalék, de szintén kedvező a Raiffeisen Bank ajánlata: a törlesztőrészlet 60 757 forint, a THM pedig 8,92 százalék. A Cetelem Saját Ritmus kölcsönt 61 767 forintos törlesztőrészlettel és 9,47 százalékos THM-mel érhetjük el. A Budapest Bank Prémium kölcsöne havi 64 152 forintos törlesztőrészlettel és 10,50 százalékos THM-mel lehet a miénk. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!