1p

Az OTP Garancia Biztosító nyerte el a Honvédelmi Minisztérium Közgazdasági és Pénzügyi Ügynöksége által kiírt biztosítási közbeszerzést, közel másfél milliárd forint nettó díjjal - az eredmény a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Az ajánlati felhívás szerint a 419 tanuló, valamint a 29 ezres személyi állomány biztosítása mellett ajánlatot kellett tenni évi ötvenezer napnyi utasbiztosításra, 6 522 gépjármű kötelező felelősségbiztosítására, 1 761 jármű casco biztosítására és 3 141 orvos felelősségbiztosítására.

A nyílt eljárásban az összességében legelőnyösebb ajánlatot fogadta el a kiíró úgy, hogy ötven százalékos súllyal esett latba a biztosítási díj, harminc százalékkal a nyilvántartás napra kész vezetése, míg húsz százalékkal a kármegelőzés után visszajáró díj mértéke.

A közbeszerzésre az Allianz Hungária, valamint az OTP Garancia nyújtott be ajánlatot, ez utóbbi lett a nyertes nettó 1 milliárd 458 millió 481 ezer forintos díjjal.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!