2p

A Magyar Állam 49 százalékos tulajdont szerez a Gránit Bank Zrt.-ben, valamint a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-ben - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) határozataiból.

Mindkét bank magyar tulajdonú. A Gránit Bank főtulajdonosa a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Magyar Tőketársaság Zrt. A Széchenyi Bank egyedüli részvényese a T&T Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Zrt., amely Töröcskei Istvánhoz, az Államadósság Kezelő Központ vezetőjéhez köthető.

A Gránit Banknak az MTI-hez eljuttatott közleményéből kiderül, hogy az állam másfél éves előkészítés után, 2,58 milliárd forintos tőkeemeléssel szállt be a bankba, újonnan kibocsátott részvények lejegyzésén keresztül. A tőkeemeléssel a korábbi tulajdonosok többségi, 51 százalékos tulajdonhányada megmarad, ezzel együtt a menedzsment jogok is az alapító tulajdonosnál maradnak, és a bank üzleti stratégiája sem változik.

A tőkeemelés mellett Demján Sándor több személyi változásról is döntött. A bank igazgatóságának új elnöke Mécs Imre, a bank operatív irányítását pedig továbbra is Hegedüs Éva végzi alelnök vezérigazgatóként. A felügyelőbizottság korábbi elnöke, Mécs Imre helyét Nyúl Sándor veszi át az fb élén. Új tagként került be az igazgatóságba Hollai Imre, valamint az állam delegáltjaként Horváth Gergely és Nagy Zoltán.

A közlemény szerint a Gránit Bank üzleti modelljét az elektronikus banki megoldásokra és értékesítési partnerekre alapozza, amely jelentős költségmegtakarítást eredményez, és ezzel az ügyfeleknek versenyképes kondíciókat biztosít. A bank a magyar piacon fiókhálózat nélkül, direktbanki üzleti modelljével az elektronikus csatornákra és innovatív technológiai megoldásokra épít.

A pénzintézet az alapítása óta eltelt három év alatt kilencszeresére növelte mérlegfőösszegét, amely 2013 április végén meghaladta a 60 milliárd forintot. A bank portfóliójának minősége a konzervatív hitelezési politikának köszönhetően kiváló.

A tőkeemelés a Gránit Bank stratégiájának megfelelően bővíti az üzleti aktivitást, amelyet a hitelintézet első sorban a kkv szektor számára nyújtott pénzügyi szolgáltatási tevékenység szélesítésére kíván felhasználni. A középtávú cél további tőkeemeléssel a dinamikus növekedés megtartása, amelyet a tervek szerint 2015-2017 között tőzsdei bevezetés követ - olvasható a bank közleményében.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!