- Az reális veszély, hogy a bankok jövőre esetleg visszafoghatják a hitelezési aktivitást, azzal kapcsolatban viszont bizonytalan vagyok, hogy ezt mennyire érdemes kizárólagosan és közvetlenül összekötni a bankadóval. A magyar bankrendszer profitabilitása több ok miatt csökken, ezek közül az egyik, de nem egyetlen ok a bankadó. Sokkal fontosabb ok, hogy a válság annyira legyengítette a vállalati és a lakossági szférát, illetve a bankrendszert, hogy ez nem ösztönzi a pénzintézeteket arra, hogy újabb tőkét hozzanak be az országba.
- Az utóbbi hetekben már többen is azt emelték ki, hogy a bankok már hiteleznének, csak nincs, aki felvegye. Ezt tapasztalják Önök is?- Vállalati oldalon ez a probléma eddig is fennállt. Nekünk érdekünk, szándékunk, hogy sokkal többet hitelezzünk, csak nagyon kevés olyan partnert találunk, akire rá merjük bízni a betéteseink pénzét. Ez egy évek óta létező probléma, csak ezt a válság előtt elfedte a hitelezési bumm, amikor mindenki könnyen kaphatott hitelt.
- Ennek a bizalomhiánynak mi az oka? Mennyiben rosszabb egy magyar cég, mint egy nyugat-európai, hogy nem lehet rábízni a pénzt?- A fő ok a magyar gazdaságpolitikában keresendő: az elmúlt tíz évben sikerült kiépíteni egy olyan rendszert, mely torzította a vállalati szférát struktúrájában és működési modelljében is. Erre a torz vállalati szférára aztán ráépült egy ehhez sokban alkalmazkodó pénzügyi szféra.
A versenyképtelen gazdaságpolitika következménye a legyengült és kicsi vállalati szervezet, ezeket a kicsi, nem átlátható, félig a szürkegazdaságban lévő cégeket a bankrendszer nem tudja úgy kiszolgálni transzparensen, ahogy az egy jól működő gazdaságokban szükséges lenne. Az utóbbi években a gazdaságpolitika üzenete az volt a vállalkozások jelentős része felé, hogy ha életben akarsz maradni, akkor legyél kicsi, bújj el, menekülj ki az adórendszer alól. Akkor viszont a banktól már nem várható el, hogy bizalmi alapon a cég mellé áll, hiszen nem bízhat a cég számaiban, az átadott bizonylatokban. Ennek köszönhető, hogy a vállalati hiteleknél a bankok sokkal inkább a biztosítékokat nézik, a vállalati szféra egy része pedig meg sem próbált átlátható módon működni.
Jó példa erre a lakossági hitelezés is: hiába vártuk volna el a bankoktól, hogy prudens módon kizárólagosan vegyék figyelembe a havi keresetet a hitelbírálatnál, amikor mindenki tudja, hogy Magyarországon a bejelentett bruttó bér gyakran köszönőviszonyban sincs a valós jövedelmi helyzettel. Ez nem a bankok viselkedése miatt alakult így, a pénzügyi rendszer csak alkalmazkodott a gazdaság meglévő torz jellegzetességéhez.
- Erre a problémára a megoldás is a gazdaságpolitika felől érkezhetne?- Szerintem igen. Onnan kell érkeznie. Azt gondolom, hogy ezt a problémát már a kormány is megértette és sok lépést látok, ami a megoldás felé visz. Legalább a problémafelvetés már megtörtént.
- A pozitív jeleknél gondolom a társasági adó csökkentésére és az egykulcsos személyi jövedelemadóra utalt. Ezek segíthetnek átláthatóbbá tenni a rendszert?- Szerintem határozottan. Az ír gazdasági csodafegyver például a 12,5 százalékos társasági adó volt, amit még most, a válság közepette bevezetett megszorítások ellenére sem voltak hajlandók emelni. Magyarországon ez 10 százalék lesz, ez egy nagyon fontos lépés. Az egykulcsos személyi jövedelemadóról lehet azon az alapon vitatkozni, hogy mennyire szolidáris, de azon az alapon nem, hogy versenyképes-e. Az eddigi szélsőségesen progresszív rendszer nem volt sem versenyképes, sem szolidáris, mert a statisztikákból nem a valós jövedelmi viszonyok tükröződtek vissza. Mostantól sokkal átláthatóbban, egyszerűbben lehet majd mérni azt, hogy a hazai bérköltségek mellett milyen tevékenység végezhető sikeresen az országban.
Persze emellett jogosan várható el, hogy innen kezdve mindenki legálisan dolgozzon illetve foglalkoztasson. Innentől kezdve aki a szürke- vagy a feketegazdaságban marad, annak szándékában áll, hogy azt tegye. Éppen ezért az adóhatóságnak az eddiginél sokkal keményebben kell üldöznie ezeket a cégeket. Mostantól nem lehet arra hivatkozni, hogy az életben maradás eszköze az adócsalás, az adóelkerülés.
- Ha a pozitívumok mellé odatesszük a válságadókat és a hátrányos intézkedéseket, akkor a kettő mérlege pozitív vagy negatív?- Ha a válságadókért cserébe mi versenyképes gazdaságot kapunk, akkor az üzletileg is egy jó befektetés volt, hiszen az adott ágazatoknak is lehetőségük lesz arra, hogy az adóterhet hosszútávon visszakeressék. Viszont ha a kormányzat az adóbevételekből olyan intézkedéseket finanszíroz, melyek nem növelik a gazdaság versenyképességét, vagy a válságadó nem az előre meghirdetett három éves átmeneti időszakra szól, akkor bevezetése szerintem egy rossz döntés volt. Ez most még nem dönthető el egyértelműen.
- A bankok és a vállalatok között meglévő hitelezési deficitet mennyiben pótolhatja 2011-től az Új Széchenyi Terv? Kiválthatják az EU-s pénzek a banki forrásokat?- Az államnak komoly és erősödő szerepe van abban, hogy a gazdaságot milyen irányba stimulálja. De azt gondolom, hogy nem vállalhatja teljesen magára azokat a szerepeket, funkciókat, melyek ahhoz kellenek, hogy a vállalatok üzleti lehetőséghez, vagy forráshoz jussanak. Ez utóbbi a bankok szerepe, amit örömmel el is fognak látni akkor, ha ez üzleti alapon, transzparens és jövedelmező módon megtörténhet. Az állam ebben legfeljebb segíthet, de illúzió lenne azt várni, hogy majd egymaga megoldja a forráshoz jutás problémáit.
- Az utóbbi hetekben előtérbe került hazánk nemzetközi megítélésének romlása, a hitelminősítők mellett a külföldi lapok is egyre többet foglalkoznak Magyarországgal. Ön szerint ez mennyire lesz tartós?- A külföldi reakciókat, amit a magyar gazdaságpolitika kiváltott, tekinthetjük részben természetesnek is, hiszen a magyar gazdaságpolitika olyan eszköztárral operál, ami a külföld számára nem szokványos és nehezen érthető.
A másik elem viszont, hogy a magyar kormány kommunikációja szerintem kifejezetten rossz. Túlságosan konfrontatív, nem próbál szövetségeseket keresni, nem próbál érvelni az igaza mellett, egész egyszerűen tényeket közöl a külfölddel. Szerintem kár eleve feladni annak esélyét, hogy meggyőzzük a másik felet arról, hogy lehet, hogy nekünk van igazunk.
A múlt héten Németországban voltam, ahol érezhető, hogy a magyar kormány pozitív üzenetei egyáltalán nem mennek át a külföldi befektetők számára. Ők nem szembesülnek azzal, hogy versenyképes gazdaságpolitika, egyszerűbb adórendszer, a gazdaság felpörgetése a cél, csak a szükséghelyzetben kivételes eszköztárhoz nyúló magyar kormányzat vergődésének mítosza formálódik meg számukra. Ez rendkívül rossz üzenet és kommunikációs sikertelenség.
- Ebben a tekintetben mikor számíthatunk javulásra? Mikor hiszi el a külföld az eredményeket?- Olyasmiről beszélünk, amiről nem tudjuk, be fog-e egyáltalán következni. Ha a magyar kormány a pozitív lépéseket folyamatosan folytatja, annak minden bizonnyal hamar látszani fognak az eredmények a makroszférában, a költségvetésben, az államadósságban. Én abban bízom, hogy hamar megjelennek majd az eredmények a mikroszférában is. Ehhez persze az is kell, hogy a világgazdaságban se következzen be negatív fordulat.
- A külföldi konjunktúrával kapcsolatban nincsenek fenntartásai? Sokat lehet hallani arról, hogy ez a növekedés még törékeny.- Kétségei szerintem mindenkinek vannak, én is csak remélni merek. Az biztos, hogy a jelenlegi fellendülés a fejlett világban nagyon egyoldalú: a német gazdaság húzza Európát, Németországot pedig Ázsia húzza. Számomra még hiányzik a világgazdasági növekedésből a sokpólusúság, az egymást erősítő gazdaságok növekedése, ami jobban megnyugtatna. Jelenleg látszik, hogy egy pólus, azaz Ázsia növekedése robosztus, de ez talán még kevés egy kicsit.
Beke Károlymfor.hu
