2p

Az önkormányzati tulajdonú Pécsi Közlekedési Zrt. 632 millió forintot köteles fizetni az adóhivatalnak, miután a Baranya Megyei Bíróság szerdán hozott jogerős határozatában kimondta: a cég két éven keresztül jogszerűtlenül igényelt fogyasztói árkiegészítést az államtól a pécsi iskolások kedvezményes helyi járatú buszbérletei után.

Az adóhivatal szerint a közlekedési társaság jogtalanul vette igénybe minden általános iskolás után a fogyasztói árkiegészítést 2003-ban és 2004-ben, mert nem minden általános iskolás használta az önkormányzat által vásárolt bérletet. Az adóhivatal azt is kifogásolta, hogy a közlekedési társaságnál nem vizsgálták a gyerekek szociális-anyagi helyzetét és a rászorultságát.

A bíróság a közigazgatási perben szerdán elutasította a felperes közlekedési társaságnak az összeg megfizetésére vonatkozó adóhivatali végzés ellen benyújtott keresetét.A döntés értelmében a helyi járatú autóbuszközlekedést biztosító vállalat tizenöt napon belül köteles megfizetni a mintegy 632 millió forintot. Az ítélet ellen hatvan napon belül felülvizsgálati kérelemmel élhet, de annak benyújtása nem halasztó hatályú a határozat végrehajtása szempontjából.

Tasnádi Péter, Pécs szocialista polgármestere közölte, hogy minden lehetséges jogi lépést megtesznek, hogy bizonyítsák igazukat, a cég a támogatásokat ugyanis a tanulók utazásaihoz használta fel. A közlekedési vállalat vezetője már csütörtökön tárgyalást kezdeményez az APEH vezetőivel, hogy részletfizetési kedvezményt kérjen az összeg visszafizetéséhez - tette hozzá.

A politikus hangsúlyozta, a helyzet megoldása érdekében konzultálni fognak Győr vezetőivel, ahol a közelmúltban hasonló probléma merült fel. Bárhogy is alakul a helyzet, a jövőben is biztosítani kívánják a közszolgáltatást jelentő helyi járatú autóbuszközlekedés zavartalanságát - mondta el a polgármester.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!