2p

Egyetértettek az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei keddi brüsszeli találkozójukon az Európai Bizottságnak azzal az értékelésével, hogy a magyar konvergenciaprogramban lefektetett hiánycsökkentési célok teljesíthetők, és Magyarország deficitje jövőre a hazai össztermékhez képest 3 százalékos szint közelébe szorítható.

A miniszterek tizenegy EU-tagállam stabilitási, illetve konvergenciaprogramját tekintették át, az Európai Bizottság múlt hónapban kiadott értékelései alapján. Mint Andrej Bajuk szlovén pénzügyminiszter és Joaquín Almunia pénzügyi biztos az ülést követően elmondta, a tanács osztja a bizottságnak azt a véleményét, hogy a magyar célok tarthatóak, ugyanakkor még mindig számos kockázatra kell ügyelni.

Az értékelés szerint idén magasabb növekedéssel és alacsonyabb inflációval is lehet számolni Magyarországon.

Veres János pénzügyminiszter sajtótájékoztatóján azt hangoztatta: a program értékelése megerősíti azt a folyamatot, amelyet Magyarország elkezdett, és amelynek eredményei tavaly már világosan látszottak az államháztartási és a fizetésimérleg-hiány csökkenésében.

Veres János hozzászólásában felhívta az uniós miniszterek figyelmét arra, hogy a szövegben szereplő makrogazdasági és költségvetési kockázatokra kellő garanciát jelent az idén és jövőre tervezett tartalékok nagysága. Ez akár még a nemzetközi piacok esetleges kedvezőtlen hatásának kompenzálására is elég.

Szólt arról is, hogy az átmeneti időszakban a versenyképesség növelésének jegyében van lehetőség arra, hogy csökkentsék az adóterheket. Jövőre már a konvergenciaprogram is számol adócsökkentéssel, ennek lehetőségét a mostani értékelés fenntartotta.

Hozzátette azt is, hogy a többletbevételből Magyarország a szerkezeti reformjait támogatta, márpedig ezt Brüsszel is elfogadhatónak tartja.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!